Lóerő

2011.09.23. 08:27

Ha kerreg, ha kattog, ha nem indul

Önindító, generátor, akkumulátor - az autó fontos alkatrészei, melyek ténylegesen is rendszert alkotnak. Ugyanis az egyik berendezés meghibásodása afféle láncreakcióban károsíthatja a többit.

Horváth-Balogh Attila

A régi szakirodalom szerint a generátoroknak, önindítóknak gondozásra van szükségük, azaz 50-100 ezer kilométerenként karban kell tartani őket. Ezt a vélekedést azonban ma már több okból is meghaladta az idő: egyrészt az emberek többségének nincs erre pénze, másrészt a mai modern szerkezetek nem is igényelnek ilyesmit.

- Ez a Ladákra még igaz volt, a típus önindítóit könnyen lehetett javítani, ám a mai szerkezetek kompakt rendszerűek, azaz több részegységet építenek egybe - magyarázta Varga László, a nagykanizsai Bendix indítómotor-generátor szerviz vezetője. - Ezek javítását jobb szakszervizre bízni, inkább ne akarjuk otthon megbarkácsolni .


A szakember rámutatott: az önindító meghibásodása összefüggésben lehet a generátor alulméretezettségével, ami pár autótípusnál - különösen az Opeleknél - előfordul. S érdekes, a közhiedelemmel ellentétben nem télen hibásodnak meg, hanem inkább nyáron, amikor több fogyasztót használunk, mint amit a rendszer elbír. Különösen az utólag beszerelt klíma szívja le a rendszert, főleg ha a beépítéskor nem igazították hozzá az áramforrások méretét, és a generátor, meg az akku is gyengébb a szükségesnél.

- Azt gondolom, számos problémától megkímélhetjük magunkat, ha időben cserélünk akkumulátort, s nem várjuk meg, míg az teljesen lemerül - mondta a szakember. - Az autósok többsége úgy gondolkodik: ma megint elindult, nem kell ezt még kidobni... Csak arról feledkeznek meg, hogy az akkumulátor - melyben egy bizonyos kor után ülepedés következik be - fenékzárlatos is lehet, s aztán már fogyasztóként működik. Ettől megnő a generátor terhelése, túlmelegszik és egyszerűen elfröccsennek a diódák. Száz szónak is egy a vége: az 5 éves akkumulátort már ki kell cserélni.

Varga László beszélt az önindítók további lehetséges meghibásodásairól is. Elmondta, előfordulhat, hogy a szénkefék mennek tönkre, vagy elkopik a bendix, azaz a fogaskoszorút megforgató fogaskerék. A másik gyakori hibát a gyújtáskapcsoló beragadása okozhatja, ilyenkor a vezető is érzi, hogy az elfordított kulcs nem tér vissza teljesen alaphelyzetbe. A bendix pedig részlegesen bent marad a koszorúban, s a motor hajtja az önindítót, ami végzetes a szerkezet számára. Ha pedig ráindítózunk a járó motorra, azzal a fogaskoszorúban okozhatunk sérülést - igaz, számos autóban egy biztonsági retesz nem engedi elfordítani a kulcsot, ha már beindult a motor. Természetesen a kora és az indítózások száma is befolyásolja az indítómotor élettartamát: egy idő után kikopik a tengely és a csapágypersely, a lötyögő alkatrész pedig ledarálja a berendezés belsejét.



Lóerő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!