Lóerő

2010.10.15. 11:11

Fizetni kell a füst után is

Az úthasználat mellett a levegő- és zajszennyezésért is fizethetnek a 3,5 tonnánál nehezebb kamionok vezetői az elektronikus úthasználati díjat alkalmazó uniós tagállamokban.

Zalai Hírlap

Ha a közlekedési miniszterek megállapodásra jutnak az Euromatrica irányelv módosításáról, az eddigi európai úthálózat dupláján kilométerenként átlagosan 3–5 centtel drágább lehet a közúti áruszállítás – tájékoztatott a bruxinfo.hu. Fontos mérföldkőhöz érkeznek az Euromatricáról szóló irányelv módosításáról folyó tárgyalások, amikor az EU27-ek közlekedési miniszterei politikai megállapodásra próbálnak majd jutni a közúti teherfuvarozást érintő kérdésben. Ha a kormányok rábólintanak, a mintegy 30 ezer kilométernyi európai útszakaszon „a szennyező fizet” elv jogerőre emelkedhet. Ezzel világosabb jelzést kíván adni az utakat használóknak, hogy kevésbé szennyező járműveket alkalmazzanak és csúcsforgalom idején lehetőleg kerüljék el a legforgalmasabb útszakaszokat.

A jogszabály módosításával az úthasználati díjakat is differenciáltabban lehet majd alkalmazni, mégpedig úgy, hogy csúcsidőben magasabb, a kevésbé forgalmas éjszakai órákban alacsonyabb lesz a díjszabás. A becslések szerint az ilyen díjrendszereket alkalmazó országokban teherautónként és kilométerenként átlagosan 3–5 centtel emelkedhet majd a díjszabás. Ettől természetesen felfelé és lefelé is eltérések lehetnek. Ma a nehézgépjárművek által kilométerenként fizetett úthasználati díj 15–25 cent, az új direktíva feljogosítja majd az érintett tagállamokat, hogy 20–30 százalékkal magasabb díjat számoljanak fel. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!