téli olimpia

2018.02.17. 13:54

Liu Shaolin Sándort kizárták – Jászapáti Petra hatodik lett

Az MTK sportolója a döntő hajrájában kicsúszott, és elsodorta egyik dél-koreai riválisát, így a bírók kizárták. A számot a kanadai Samuel Girard nyerte meg.

Liu Shaolin Sándort kizárták szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpián, s végül összesítésben nyolcadik lett.

Az MTK sportolója a döntő hajrájában kicsúszott, és elsodorta egyik dél-koreai riválisát, így a bírók kizárták. A számot a kanadai Samuel Girard nyerte meg.

Valamivel korábban a nők 1500 méteres távján meglepetésre döntőbe jutó, 19 éves Jászapáti Petra a hét fős mezőnyben hatodik lett és ezzel szerzett egy olimpiai pontot.

Jászapáti ellenfele a dél-koreai Csoj Min Dzsong és Kim Al Ang, a kanadai Kim Boutin, a kínai Li Csin-jü, a holland Jorien ter Mors és az olasz Arianna Fontana volt – csupa világklasszis.

Az elődöntős futamhoz hasonlóan hátul haladt, várt a lehetőségre. Azonban ezt a döntő meglehetősen békés volt, és csak a pontszerzésért tudott hajtani. Ez sikerült is, mert Fontanát maga mögé tudta utasítani.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÁS, NŐI 1500 MÉTER

1. Csoj Min Dzsong (Dél-Korea) 2:24.948 perc

2. Li Csin-jü (Kína) 2:25.703

3. Kim Boutin (Kanada) 2:25.834

4. Kim Al Ang (Dél-Korea) 2:25.941

5. Jorien Ter Mors (Hollandia) 2:25.955

6. Jászapáti Petra (Magyarország) 2:26.138

Borítókép, fotó: AFP

Címkék#döntő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában