Letenye

2017.06.01. 11:16

Beszámolók és jelentések

Letenye - Szerdán tartotta soros ülését a határ menti kisváros képviselő-testülete.

Horváth-Balogh Attila

A városatyák az ülésen több beszámolót is meghallgattak. Így például dr. Molnár József nagykanizsai rendőrkapitányét, aki Letenye bűnügyi és közbiztonsági helyzetéről adott tájékoztatást. A testület tárgyalta a 2016. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról készített beszámolót, döntött a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár átdolgozott szervezeti és működési szabályzatáról, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő ÉKKÖV Kft. beszámolóját, s a független könyvvizsgálói jelentést is megtárgyalta és elfogadta.

Elfogadta az önkormányzat a 2016. évi költségvetés végrehajtásáról, illetve a pénzmaradvány megállapításáról szóló önkormányzati rendeletet is. Farkas Szilárd polgármester lapunknak elmondta, hogy május hónapban számos beszámolónak, jelentésnek kell elkészülni, melyről hó végéig szükséges a döntéseket meghozni, ennek a képviselő-testület határidőn belül eleget tett. A polgármester arról is beszélt, hogy a TOP-pályázatok közül kettő már nyert, további kilenc benyújtott pályázat bírálatát pedig még várják.

Címkék#Letenye

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!