Lenti

2015.07.03. 17:21

Semmelweis-nap Lentiben

Lenti - Lentiben a dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézetben tartottak ünnepséget a Magyar Egészségügy Napján. A hagyományoknak megfelelően idén is többen elismerésben részesültek a betegekért, gondozottakért tett áldozatos munkájukért.

Korosa Titanilla

Az egybegyűlteket Kiss Tamás önkormányzati képviselő, az egészségügyi- és szociális bizottság tagja köszöntötte. Beszédében megemlékezett Semmelweis Ignácról, aki mint mondta, éjjel-nappal egyaránt rendelkezésére állt a rászorulóknak, nem alkudott meg, végig betegei igazáért harcolt. Munkája példaértékű, ma is ilyen orvosokra van szükség, hogy a magyar egészségügy jól működjön. Majd arról is szólt, a közelmúltban elkészült az egészségügy finanszírozási terve, amit a kormány várhatóan hamarosan jóváhagy. Emellett pozitívumként emelte még ki, hogy napjainkban mintegy 330 milliárd forint értékben zajlanak beruházások 160 helyszínen az országban, amikkel próbálják javítani az egészségügy helyzetét, valamint várhatóan bérkiegészítést kapnak a szféra dolgozói az év második felében.

Ezt követően öten vehettek át munkájukért kitüntetést Kiss Tamás képviselőtől és Horváth László polgármestertől. Ez alkalommal elismerésben részesült Bicsák Anikó, a rendelőintézet sebészeti-ortopédiai szakrendelésének asszisztense, valamint Mauseczné Kovács Tímea, a Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ személyi segítője, aki Lentiben és a térségben élő fogyatékosok ellátásában vesz részt közel tíz éve. Kitüntetést kapott a Semmelweis-napon Dezső Sándor, a Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezet Zala Megyei Kirendeltség Lenti Mentőállomás mentőgépkocsi-vezetője, aki elvégezte a mentőápolói iskolát és mentőápolóként is teljesít szolgálatot. Továbbá kitüntették a hamarosan nyugdíjba vonuló Bagladi Károlynét, a Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet dolgozóját, valamint Molnár Ildikót, a Bölcsőde Lenti intézmény munkatársát is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!