Lenti

2016.11.18. 19:45

Elismerés a szociális területen dolgozóknak

Lenti - A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kezdeményezésére a Kolping Gondozási Központ közreműködésével rendezték meg a szociális munka napját tegnap a településen.

Korosa Titanilla

A rendezvénnyel kapcsolatban Gáspár Lívia, a házigazda Kolping Gondozási Központ vezetője elmondta: az ünnepnap kapcsán lehetőségük nyílt a szociális területen dolgozó egészségügyi végzettséggel rendelkező dolgozók elismerésére, így a kistérségi feladatokat ellátó intézmény zalabaksai otthonának nyugdíj előtt álló vezető ápolóját, Takács Istvánnét tüntették ki ez alkalomból.

- Úgy gondoltuk egy méltó rendezvényt szervezünk erre a napra - mondta az intézményvezető. - Így a kulturális műsor mellett szakmai előadásokra is sor került, melyek során intézményünk is bemutatkozott. Ezzel a rendezvénnyel szeretnének hagyományt teremteni és a jövőben évente sort keríteni rá.

Vigh László és Szabó Veronika (középen), a szakdolgozói kamara megyei alelnöke adta át az elismerést Takács Istvánnénak
Fotó: Kósa Róbert

A rendezvényen köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő és dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke is.

- Régebben nem volt ennyi szociális munkás, mert a családok együtt tudtak élni, óriási tisztelete volt az idős és a beteg embernek, aki bölcsességgel rendelkezett. Ez mára már megváltozott. Hogy mi, magyar emberek, hogy gondolkodunk az elesettekről és a betegekről, az megmutatja a társadalom intelligencia szintjét, illetve kultúráját. Úgy gondolom ezen a téren nincs szégyellnivalónk - mondta Vigh László.

Dr. Pál Attila arról beszélt: a szociális területen dolgozók nehéz munkát végeznek, ezért elismerést érdemelnek. A kormány évek óta ígéri az életpályamodellt, erről már tavaly is volt szó. Mint mondta: eljön az az idő, amikor a szociális életpályamodell megvalósulhat Magyarországon. Hozzátette: vannak jelei, hogy figyel a kormány az ágazatra, ezt mutatja az is, hogy a szociális munka napja munkaszüneti nap lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!