Lenti

2015.09.16. 13:18

Harmadik alkalommal rendezték meg a Fogyatékosság nem akadály - Játék határok nélkült

Lenti - A délelőtt kezdődő programra Zala megyéből tíz, míg a szomszédos Szlovéniából két szervezet tagjai érkeztek, mintegy kétszázan.

Korosa Titanilla

Az ünnepélyes megnyitón Pozonec-Csoma Veronika, a szervező intézmény vezetője és Horváth László polgármester is köszöntötte a résztvevőket a Rendezvénytéren. Utóbbi az egymással szembeni szolidaritásra hívta fel a figyelmet, hangsúlyozta mekkora a jelentősége annak, hogy a társadalom minden tagja elősegítse a fogyatékkal élők jogainak érvényesítését és széles körű befogadásukat.

A rendezvényen ezután kulturális előadással mutatkoztak be a Nagykanizsáról, Zalaegerszegről, Lendváról, Muraszemenyéről, Letenyéről és Lentiből érkező csoportok. Láthattak a nézők néptánc és bábelőadást, hallhattak verset, tréfás szójátékot és énekes- zenés produkciókat is.

A kulturális műsoron kívül délután kézműves foglalkozások, népi fajátékok, akadálypálya, ügyességi játékok is várták a résztvevőket, valamint vérnyomás mérést és vércukorszűrést is tartottak a helyszínen.

A rendezvény lényege a játék, egymás szórakoztatása és, hogy a különböző, itt megjelenő intézmények tagjai megismerjék egymást - mondta Pozonec-Csoma Veronika, a szervező központ intézményvezetője. Emellett fontosnak tartjuk bemutatni, hogy a sérült emberek milyen színvonalas kulturális műsorokkal készülnek erre a programra és az is fontos, hogy ők itt a város óvodásaival, iskolásaival együtt szerepelnek. Talán ezzel is elő tudjuk segíteni, hogy a felnövekvő generációnak már természetes lesz, ha sérült ember él a környezetükben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!