Lenti

2016.10.13. 12:34

Foglalkoztatási paktumról tartottak tájékoztatót

Lenti - A megyében megvalósuló innovatív foglalkoztatási paktumról tartottak csütörtökön tájékoztatót a térség polgármestereinek és a gazdasági élet helyi szereplőinek.

Korosa Titanilla

A fórumon Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke mutatta be a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktumot, mely a megyei önkormányzat vezetésével valósul majd meg a következő öt évben. A projekt célja, hogy a Zalában kialakult foglalkoztatási partnerségek tevékenységei járuljanak hozzá a megye gazdasági növekedéshez, a munkahelyteremtéshez, valamint az előző és a jelenlegi uniós ciklusban megvalósított fejlesztésekhez. A paktum teljes költségvetése közel 1 milliárd forint, a program során 630 hátrányos helyzetű álláskeresőt vonnak majd be, 180 fő vesz részt képzésben, illetve 272 fő féléves elhelyezkedését támogatják.

Középen Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke

A fórumon a Lentit érintő foglalkoztatási adatokról is szó esett. Ebből kiderült, hogy az elmúlt egy évben 10 százalékkal csökkent az álláskeresők száma, ami jelenleg 400 fő körül mozog, köztük kisebb arányban vannak pályakezdők és diplomások, nagyobb számban szakképzetlenek, illetve 50 év felettiek. A mintegy 400 álláskeresőből a nyolc általános, vagy alacsonyabb végzettséggel rendelkezők száma 166. A foglalkoztatási projekt célcsoportjai az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatti pályakezdők, a tartós munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, a GYES-ről és GYED-ről visszatérők, illetve az inaktívak köre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!