Lenti

2016.08.11. 15:05

Felsőszenterzsébet kapta meg először Tündéri település - címet

Felsőszenterzsébet – Országossá is nőhet a Vigh László országgyűlési képviselő által életre hívott Tündéri település – mozgalom.

Korosa Titanilla

Vigh László tegnap a 18 lelket számláló Felsőszenterzsébeten indította el azt az egyelőre megyei akciót, melynek keretében olyan településeknek adományoz védnöki táblát, ahol minden lakóépületnél legalább 1 gyümölcsfa található. Az átadott táblán a „Tündéri település” cím olvasható.

– A pórszombati Kovács Gyula által fémjelzett tündérkert mozgalom az őshonos gyümölcsfa fajták megmentéséről szól, ebből kiindulva gondoltam arra, mi lenne, ha találnánk olyan településeket, ahol minden háznál van legalább egy gyümölcsfa. Felsőszenterzsébet az első ilyen település, ezt a dicséretes teljesítményt szerettem volna jutalmazni cím adományozásával. –  mondta Vigh László. – Sok településen vannak gyümölcsfák, viszont lehet, hogy nem minden háznál, de ha szeretnének ilyen táblát, akkor kezdjenek el olyan házaknál is ültetni, ahol nincsen és jelentkezzenek a címért. A mai fiatalok nem biztos, hogy ismerik a gyümölcsfákat, ezért is fontos lenne, hogy a mozgalom elinduljon és minél szélesebb körben elterjedjen.

Felsőszenterzsébet kapta meg először Tündéri település - címet. A védnöki táblát Vigh László országgyűlési képviselő  (balra) adta át Kálmán Elek polgármesternek (jobbra), mellette Drávecz Marianna, a lenti járási hivatal vezetője, valamint az átadó meghívottjai

Felsőszenterzsébet a megye egyik legkisebb települése, a lenti járási hivatal munkatársainak segítségével esett a falura a választás. Az alacsony lakosságszámú kistelepülést erdők veszik körül, mint a sajtótájékoztatón elhangzott: nemcsak a házaknál, hanem a külső területeken is jócskán találhatók gyümölcsfák.

– Körte, alma, cseresznye, dió, barack és szilvafák szép számmal találhatók erre, Kovács Gyula is vitt innen oltóágat - mondta Kálmán Elek polgármester, aki a falut is bemutatta.

Mint mondta: a történelem viszontagságai miatt elmaradtak itt a fejlesztések, a lakosság száma is jócskán lecsökkent mára, bár a 18 fő egy ideje tartós és 3 iskolás is megkezdi a tanévet jövő hónapban.

- A településen élő vállalkozók  állattartással, gyümölcstermesztéssel és ketten vendéglátással foglalkoznak – folytatta. – Működik még erdőszövetkezet és vadásztársaság is. A faluban 10 házban laknak, vannak az USA-ból ide költözött lakóink is. Több fejlesztés is megvalósult már, útfelújítások és az önkormányzati épület rendbe tétele, parkoló építése is megtörtént, de vannak további terveink. Szeretnénk az Alsószenterzsébet irányából bejövő utat felújítani, kiépíteni az egyéni szennyvíztisztító rendszert. Szükség lenne a temető megújítására, urnafal, térburkolat és a belső közlekedési utak megépítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!