Lenti

2016.11.10. 15:37

Csipkeverés újragondolva

Lenti – A hagyományos terítők mellett különféle díszek és mutatós ékszerek is készíthetők csipkéből. Ennek technikájával ismerkedtek meg a helyi kézimunkázók.

Korosa Titanilla

A Pro Arte Kulturális Egyesület spulni csoportja tartott nemrég szakmai programot, mely során a csipke ékszerek készítésének módjával ismerkedtek meg a résztvevők. A nyolc fős hölgytársaság alaptevékenysége korábban a szövés, szőttes készítés volt, majd technikát váltottak, de műfajt nem, így maradtak kedvelt időtöltésüknél, a kézimunkánál és megismerkedtek a csipkeverés művészetével. A csoport tagjai heti rendszerességgel találkoznak és készítik munkáikat. A napokban megtartott programon új technikával ismerkedtek meg, amit a Budapestről érkező Gervai Mária iparművész, csipkeverő tanított meg a hölgyeknek.

Pacsai Ferencné (b-j), Gervai Mária, Donner Ferencné, Sényi Lajosné, Kőműves Györgyné és  Molnár Béláné a megrajzolt minták alapján készítették el a csipke ékszereket

– Talán 150-200-an vagyunk az országban, akik csipkét verünk, így jól ismerjük egymást – mondta Gervai Mária. – Lentibe is így kerültem, Pacsai Gézáné, a csoport vezetője megkért, hogy segítsek megtanulni nekik a csipke ékszerek készítésének módját, hogy ezzel az régi technikával a mai kor ízlésének megfelelő holmikat készíthessenek. A vert csipke ma már kevésbé kelendő a lakáskultúrában, viszont ezt az ősi, Mátyás korából ránk maradt mesterséget fontos megőrizni és továbbadni. Mi ugyanazokkal a régi módszerekkel – rengeteg orsóval, különböző fonalak és gombostűk használatával – készítjük el a csipkéket. szerencsére vannak ügyes kezű asszonyok ma is, akik szeretnek ezzel foglalatoskodni, így általuk a kézművesség és a technika is megőrződik.

Az oktató hozzátette: a foglalkozásról a megtanult vert és a varrott csipke készítésének technikájával szebbnél szebb olyan ékszerek kerültek ki, melyek ma divatosnak számítanak, így általuk talán a fiatalok között is akadnak majd páran, akik kedvet kapnak megtanulni mindezt és nem hal ki a mesterség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!