Lenti

2013.03.21. 16:57

A szakmákkal ismerkedtek a diákok

A szaktudás és a szakmunkák presztízsének a helyreállítását szolgálja az a pályázati program, amelynek keretében általános iskolás tanulók látogatnak el különböző profilú cégekhez, vállalatokhoz. A lovászi diákok csütörtökön az Oiltech Kft.-nél, illetve a helyi gondozási központban jártak.

Gyuricza Ferenc

A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Right Profession elnevezésű program már tavaly tavasszal elkezdődött. Ennek során Lenti térségében mintegy négyszáz pályaválasztás előtt álló diákot vittek el üzemlátogatásra, hogy gyakorlati képet is kapjanak a szakmákról - tudtuk meg a programot bonyolító Eu-Régió Kft. ügyvezető igazgatójától.

Az Oiltech Kft.-nél Póka György mutatta be az olajipari vállalat által készített berendezéseket

- Tapasztalataink szerint a diákok rendkívül érdeklődőek és fogékonyak voltak, ami többek között abból is adódott, hogy általában kevés ismerettel rendelkeznek az egyes szakmákról - magyarázta Puskás Róbert. - Nemcsak azzal nincsenek tisztában, hogy melyik cégnél mi történik, de sokszor azt sem tudják, hogy milyen tudás halmozódik fel az egyes szakmák mögött.

A csütörtöki lovászi programot megelőzően hasonló látogatások zajlottak Lentiben is, ahol a kül- és beltéri ajtókat előállító Jeld-Wen Kft.-nél, az autóipari beszállító Car-Inside Kft.-nél, a Kolping Gondozási Központban, valamint a Spar üzletlánc helyi egységében jártak a tanulók. Ezzel a céglátogatások be is befejeződtek, áprilisban a diákok egy játékos vetélkedő során adhatnak számot megszerzett ismereteikről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!