Lenti

2012.04.25. 17:04

Úgy látja, hogy nincs oka félni a zsidóságnak

Lenti – A zsidóságnak nincs oka félni a mai Magyarországon, hiszen a lakosság többsége elítéli az antiszemita megnyilvánulásokat – szögezte le a Baráth Zsolt jobbikos képviselő által a parlamentben újra napirendre került tiszaeszlári vérvád kapcsán a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) ügyvezető igazgatója.

Gyuricza Ferenc

Zoltai Gusztáv a Lentiben felújított izraelita temető átadása kapcsán nyilatkozott lapunknak. Ennek során elmondta: Magyarországon közel 100–150 ezer zsidó vallású és származású, azaz olyan személy él, aki zsidó anyától született, s körülbelül ugyanennyi azok száma, akik az 1935-ös nürnbergi törvények alapján szintén zsidónak számítanak. A népszámlálási adatok valószínűleg ezt a számot nem támasztják alá, hiszen a holokauszt túlélők, vagyis az 1945. május 9. előtt születettek tartózkodnak a származásuk felvállalásától, többségük felekezet nélkülinek vallja magát. A MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója szerint az ő számuk közel tízezerre tehető.

– Hasonlóképpen viselkednek az ő közvetlen leszármazottaik – folytatta Zoltai Gusztáv. – Mi arra biztattuk az embereket, hogy vállalják fel zsidóságukat, hiszen a szomszédok, a lakókörnyezetben élők pontosan tudják, hogy ki a zsidó. A népszámlálási eredményeket még nem ismerjük, de nem is tekintjük olyan adatoknak, amelyekre bármit is építeni lehet. Ezt el is mondtuk a kormánynak, kértük, hogy az egyházaknak adandó támogatásoknál ne ezt vegyék figyelembe. Számunkra sokkal többet jelentenek azok a tények, hogy az ünnepeinken templomaink megtelnek.


Az ügyvezető igazgató elmondta: Budapesten 16, vidéken 22 zsinagógát működtetnek. A zsidó hitközségeknek emellett saját óvodájuk, iskolájuk és egyetemük van, s Európában egyedül Magyarországon működik zsidó kórház. Igyekeznek részt venni a közéletben is, azonban vannak feladatok, amelyeket nem tudnak ellátni. Ilyen a temetők karbantartása. Az országban mintegy 1600 elhagyott zsidó temető található, melyek gondozása a MAZSIHISZ álláspontja szerint nem felekezeti, hanem állami feladat lenne.

– Nem mi tehetünk róla, hogy nincs, aki ezeket a temetőket karban tartsa – utalt a holokausztra Zoltai Gusztáv. – A vallási előírásaink nem teszik lehetővé a temetők megszüntetését, ezért a rendszerváltás óta folyamatosan arra kérjük a kormányokat, hogy biztosítsanak forrást erre a feladatra. Ne nekünk adjanak rá pénzt, hanem az önkormányzatoknak, őket bízzák meg azzal, hogy a meglévő temetőket mentsék meg az enyészettől. Zala megye példamutatóan jár el ebből a szempontból, immár a kilencedik temető felújítására került sor a megyei közgyűlés és a MAZSIHISZ összefogásának köszönhetően.

Zoltai Gusztáv mindemellett szólt azokról az aggasztó jelenségekről is, amelyek időnként felütik a fejüket a társadalomban. Mint mondotta, az antiszemita hangok egyre kevésbé elszigeteltek, amikor már a parlamentben is elhangzanak ilyen felszólalások – mint legutóbb a Jobbik képviselője, Baráth Zsolt szájából a 130 évvel ezelőtti tiszaeszlári vérvád kapcsán –, akkor azok nagyon komoly veszélyt jelentenek. A MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója szerint megengedhetetlen hogy egy honatya – még akkor is, ha nagyon burkolt formában teszi – zsidózzon a parlamentben, ugyanakkor úgy látja, a történtek ellenére sincs okuk félelemre.

– Magyarországon a lakosság többsége szerencsére elítéli ezeket a megnyilvánulásokat, nem azonosul velük – folytatta. – Arról se feledkezzünk meg, hogy van egy zsidó állam, amely nem fogja engedni, hogy a világ bármely táján zsidókat bántsanak. A rendszerváltás óta eltelt időszak egyetlen magyar kormányára sem lehet azt mondani, hogy antiszemita lett volna, az elhatárolódásokkal azonban időnként vannak problémák. Az ominózus eset után azonban maga a miniszterelnök úr is kiállt egy etikai bizottság felállítása mellett, amit aztán meg is szavazott a parlament.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!