Lenti

2012.03.05. 19:25

A szervezeti változások ellenére nem csökken a létszám

A tűzoltóságot érintő szervezeti változás ellenére sem lesz kevesebb az úgynevezett vonulós állomány létszáma Lentiben, a vezető testületben viszont számbéli és személyi változások egyaránt várhatóak.

Gyuricza Ferenc


Ez irányú értesülésünket hétfőn részben megerősítette a katasztrófavédelem megyei igazgatója. Wéber Antal ezredes kiemelte: az átalakítás még folyamatban van, így csak annyit mondhatott el, hogy miután a hatósági feladatok átkerültek a megyéhez, így az e területen dolgozó, s ott már tapasztalatokat szerzett kollégák a megyénél fognak szolgálatot teljesíteni. Ám a  tűzoltóságnak  polgári védelmi feladatokat is el kell majd látniuk, az állományt ehhez kell igazítani.
 
Érdeklődésünkre Wéber Antal azt is hozzátette: a megyében a tervek szerint négy katasztrófavédelmi őrs működik majd, a már meglévő zalakarosi mellett Pacsán és Letenyén hoznak létre egyet-egyet, továbbá a zalaszentgróti önkormányzati tűzoltóság is ilyen szervezetté alakul át. Emellett lesznek még katasztrófavédelmi irodák is, például Zalalövőn tervezik az egyiket kialakítani. Az átalakítás ütemezése az országos főigazgatóság kompetenciája.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!