Lenti

2010.01.18. 03:29

Az egészség háza

Rédics (gyf) - Kilenc település közel ezerháromszáz lakosát szolgálja ki az a mintegy 30 millió forintból felújított egészségház, amelynek átadására pénteken került sor.

Gyuricza Ferenc

A beruházás két részből állt össze. A rendelők felújítását, az akadálymentesítést és az eszközbeszerzést a Nyugat-Dunántúli Regionális Program keretében hajtották végre - ez 90 százalékos támogatási arány mellett közel 26 és fél millió forintba került -, míg a szolgálati lakás külső felújításához szükséges kétmillió forintot saját forrásból biztosította a képviselő-testület.

- Az itt nyújtott egészségügyi alapszolgáltatások minden ember, a tartósan vagy átmenetileg fizikai, érzékszervi, értelmi fogyatékossággal élők számára is önállóan, külső segítség és korlátozás nélkül, biztonságosan, kényelmesen igénybe vehetők lesznek - mondta Stokker Sándor polgármester, majd arról beszélt, hogy a defibrillátor és a laringoszkóp beszerzése az életmentést és a magasabb szintű betegellátást biztosítja, így európai szintű egészségügyi szolgáltatást tud nyújtani az intézmény.

A megyei önkormányzat alelnöke, Pintér László az átadás kapcsán arról beszélt, hogy a járóbeteg-ellátás rendkívül lényeges, hisz a rédicsi, s az ahhoz hasonló egészségügyi alközpontok tehermentesíthetik a komoly anyagi gondokkal küzdő kórháza-kat; míg Nógrádi László országgyűlési képviselő arról szólt, hogy az újonnan elkészült egészségház tulajdonképpen a térségben élők összetartozásának és élni akarásának a jelképe is lehetne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!