Lenti

2009.07.03. 02:28

Fejlesztés a szabadidőközpontban

Csesztreg (gyf) - A helyi horgászegyesület tagjai újították fel a napokban az öt éve kialakított szabadidőpark tavának 230 négyzetméteres stégjét.

Gyuricza Ferenc

A munkálatok során a stég majd felét visszabontották, így a jövőben csak 120 négyzetméteres felület várja a napozni és horgászni vágyókat.

- A stég kiépítésekor az akkori faluvezetés szerette volna, hogy vízi színpad is létesüljön a tó partján - foglalta össze röviden Czupi Sándorné polgármester. - Különböző műszaki előírások miatt ez végül nem valósult meg, de a horgászokat, fürdőzőket és napozókat kiszolgálta a létesítmény. A csesztregi tó partján horgászokat szinte állandóan látni, de jó idő esetén - főleg a nyári szezonban - strandolók százai keresik fel a szabadidőközpontot. A község önkormányzata az ő biztonságuk érdekében tartotta fontosnak a stég felújítását.

- További fejlesztéseket tervezünk, erre be is nyújtottuk már a pályázatunkat - folytatta a polgármester. - A tó mellé vizesblokkot építenénk ki, amely mosdókat, zuhanyzókat is magába foglalna. Emellett a fogadóépület melletti parkoló térburkolására, parkosítására kerülne sor. Ez utóbbi elég nehéz, mert a kavicsos talajon a növények rendre kiszáradnak, földcserére is szükség lesz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!