2007.01.19. 03:29
Rangos elismerés
Lenti - Pro urbe díjat adományozott az önkormányzat Kunos Gábornak, aki 16 éven keresztül volt tagja a képviselőtestületnek. Az elisme- rést a Város Napján megtartott ünnepség keretében nyújtotta át Nógrá- di László polgármester.
Az egykor pénzügyi szakterületen dolgozó Kunos Gábor 1990-től négy cikluson át volt tagja a város önkormányzatának, a legutóbbi választások előtt azonban bejelentette visszavonulási szándékát.
- Meglepetéssel fogadtam az elismerést, hiszen tudomásom szerint Lenti Városért kitüntetésben egyetlen képviselő sem részesült a tevékenységének befejezését követően - mondta. - Annak idején nem is azért vállaltunk közfeladatot, mert bármilyen ellenszolgáltatást is vártunk volna, csupán tenni akartunk a városért, annak lakosságáért.
Kunos Gábor azt is hozzátette, az első nyolc esztendőre mindig szívesen gondol vissza, hiszen abban az időszakban politikai hovatartozásuktól függetlenül baráti közösséget is alkottak a képviselők, illetve ekkor sikerült gördülékeny pályára állítani a várost.
- Büszkén mondhatom, az eltelt 16 év során kibékíthetetlen ellentétem egyetlen képviselővel vagy polgármesterrel sem volt - folytatta a kitüntetett. - Így még nehezebb volt a visszavonulás, erre lelkiekben nagyon fel kellett készülnöm. Az önkormányzat munkáját azonban továbbra is figyelemmel fogom kísérni, ha olyan témát tűz napirendre az önkormányzat, ami felkelti az érdeklődésemet, akkor még a testületi ülésre is elmegyek. A hirtelen meggyarapodott szabadidőmet pedig arra használom fel, hogy többet áldozzak a hobbijaimnak, a szőlőművelésnek, a kertészkedésnek, illetve a barkácsolásnak. Ellenszolgáltatás nélkül tenni akartak a város lakóiért