2007.01.23. 03:27
A tisztelet hangján
Lenti (gyf) - A mumori városrészben élő nyugdíjasokat köszöntötték az elmúlt hét végén. A helyi képviselő-testület 72 személyt hívott meg a rendezvényre, az invitálást mintegy negyvenen fogadták el.
Köztük volt a településrész legidősebb lakója, a 92. életévét betöltött Horváth Jánosné is, őt Ferenczi Róbert önkormányzati képviselő, valamint a városrészi képviselőtestület tagjai külön is köszöntötték.
- Közel négyszázan lakjuk ezt a városrészt, s bár magas a fiatalok aránya, a településrészi önkormányzat kiemelt feladatai közé sorolja az idősekkel való törődést is - emelte ki Berta István városrészi képviselő, aki azt is elmondta, általában ősszel tartják az idősek köszöntését, a választási időszak miatt azonban ezúttal néhány hónappal csúszott a rendezvény, melyet a lentiszombathelyi városrész színjátszó-csoportjának rövid kis műsora tett élvezetesebbé.
- Sajnos azt is el kell mondanunk, hogy évről évre kevesebben vagyunk, az egy évvel korábban tartott találkozó óta 13 fő távozott közülünk, rájuk mécses gyújtásával emlékeztünk - folytatta Berta István. - Túlzott mélabúba esni azonban nem szabad, hiszen azért gyűltünk össze, hogy közösen töltsünk el néhány órát, örüljünk egymásnak, s egy jót beszélgessünk. Azt pedig, hogy valóban jó legyen a hangulat, a tangóharmonikán játszó barátunk, Csondor József fogja a mai este folyamán számunkra garantálni.