2006.09.21. 02:25
A negyediket aszfaltozzák
Letenye (kv) - Az őszi időszak beállta előtt egy újabb - idén immár a negyedik - utca aszfaltozására is sor került a határ menti városban, ahol az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a közlekedés minőségére.
A Ságvári, Ady, valamint az Aradi utcák aszfaltburkolatának a teljes körű felújítását követően ezúttal a viszonylag fiatal Szív utca állagjavítására került sor, ugyanis ezen a területen az önkormányzat a korábbi években a folyamatosan jelentkező lakossági igények miatt újabb lakótelkek kialakítására nyújtott lehetőséget. - Az új út kiépítését, majd a közvilágítás kialakítását a tavalyi esztendőben a gázvezeték, a víz és a csatorna követte - mondta Rostonics László, a város leköszönőben lévő polgármestere. - A Szív utcában aszfaltozással a tavalyi évben még nem is számoltunk, mert az építkezések nem haladtak olyan ütemben, hogy az indokolt lett volna. - A tél beállta előtt csupán az útépítés alapja készült el, majd a testület idén döntött úgy, hogy a megszilárdult útalapra ez évben ráhelyezteti a burkolatot, melynek bruttó bekerülési értéke jelentős, sajnos, meghaladja a hétmillió forintot is. A munkálatok a minap készültek el, az Akácfa és a temető mögötti utcára is korszerű csatlakozást biztosítva. A kivitelezés ténylegesen az útpadka építésével fejeződik be, így már ezen a télen megvalósul az új lakóházak tulajdonosainak vágya: a biztonságos és jó feltételek közötti közlekedés. Utóbbi főleg a Szív utcában élő mintegy húsz családot érinti, de az arra járók számára sem mellékes az a körülmény, hogy a jövőben egy, a jelenleginél sokkal jobb minőségű úton közlekedhetnek.