brit dokumentum

2017.12.23. 10:36

Legalább 10 ezer halottja volt a Tienanmen téri vérontásnak

A napokban hoztak nyilvánosságra egy brit archív dokumentumot, amely rémálomba illő beszámolót ad arról, hogyan taposta el a kínai hadsereg 1989-ben a demokráciát követelő tüntetőket.

Nagy-Britannia pekingi nagykövete – Alan Donald – Londonba küldött titkos táviratában akkor azt írta:

„A legszerényebb becslés szerint minimum 10 ezren haltak meg.”

A Brit Nemzeti Levéltárban őrzött, a történtek után 28 évvel nyilvánosságra hozott dokumentumba az AFP francia hírügynökség is betekinthetett.

Az 1989. június 5-én, a mészárlás után egy nappal keltezett becslés csaknem tízszer akkora, mint az akkoriban elfogadott adatok, amelyek szerint több száz és több mint ezer között lehetett az áldozatok száma.

Jean-Pierre Cabestan francia Kína-szakértő szerint azonban hiteles a brit nagykövet által közölt szám. Emlékeztetett, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi években a titkosítás alól feloldott dokumentumok szinten hasonló nagyságrendről számolnak be.

„Ez két független forrás, amely ugyanazt mondja”.

A brit nagykövet által említett szám „nem annyira meglepő, tekintve, hogy mennyien voltak Pekingben, és milyen sok embert mozgósítottak a kínai kormány ellen” – hangsúlyozta Cabestan, a hongkongi Baptista Egyetem Kína-szakértője, aki a megtorlást követő napokban Pekingben volt.

Alan Donald jelentése megdöbbentő tanúvallomást tartalmaz a június 4-re virradóra elszabadult erőszakról, amikor a hadsereg behatolt a fővárosba, hogy véget vessen a kommunista hatalom jelképének számító, hatalmas Mennyei béke terén hét héten át tartó tüntetéseknek.

Előrehaladás közben a „27. hadsereg csapatszállító páncélos járművei tüzet nyitottak a tömegre (...), mielőtt átgázoltak volna rajta” – írta a nagykövet, egy titkos forrásra hivatkozva, aki „egy közeli baráttól, az államtanács egyik jelenlegi tagjától” kapta az értesülést.

Amikor a katonák megérkeztek a térre,

„a diákok azt hitték, hogy még egy órájuk van távozni, de a páncélosok öt perc múlva rájuk támadtak”

- írta Alan Donald. A tüntetőket „darabokra szaggatták” a jelentés szerint.

A kínai vezetés, amely tabuként kezeli az adott időszakot, 1989. június végén közölte, hogy „az ellenforradalmár zavargások” megtorlása során 200 civil és a rendvédelmi erők „több tucatnyi” tagja halt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!