Varga Géza negyven éve kutatja a székely rovásírás eredetét

A budapesti Írástörténeti Kutató Intézet vezetője szerint a szobor felületét olyan belévésett, rovátkolt írással látták el, amelynek nyelvezete rokon a magyaréval. Varga Géza erről annak a Magyar hieroglif írás című kötetnek a megjelenése kapcsán beszélt, amit élete fő munkájának tart.

– Közel ötven éve foglalkozom írástörténettel, hiszen a tudásért tanulni kell, az nem jön önmagától – mondta Varga Géza. – Ez egy kemény és fárasztó folyamat, ami rengeteg áldozatot és lemondást is követel az embertől. Negyven esztendeje kutatom a székely írás eredetét, és gyakorlatilag azóta folyamatosan publikálok is. A tanulmányaim a legkülönbözőbb helyeken, így folyóiratokban, szakmai kiadványokban és gyűjteményes kötetekben, valamint a saját könyveimben jelentek meg. Ezért is tartottam most már fontosnak, hogy a kutatásaim eredményei egybegyűjtve is megtalálhatóak, elérhetőek legyenek.

Az írástörténész hozzátette: a kötet öt munkáját tartalmazza, hiszen nem egyszerűen gyűjteményes kiadásról, azaz korábbi publikációinak újbóli megjelentetéséről van szó, hanem tankönyvszerűen dolgozza fel a témát. Minderre azért volt szükség, mert ugyan népszerű téma a rovásírás, sokan foglalkoznak is vele, azonban hatalmas tévhitek is élnek vele kapcsolatban.

– A rovásírásról az az általános vélekedés, hogy az gyakorlatilag a betűírással azonos – magyarázta Varga Géza. – Én viszont azt vallom, hogy a betűírás mellett szó- és mondatjelei is vannak, de talán az még inkább valószínű, hogy a most betűjelként ismert rovások is szójelek voltak valamikor, csak időközben változott a jelentésük.

Az írástörténész azt mondja, e tekintetben a rovásírás is egyfajta hieroglif írásnak számít. A hieroglifa szent vésetet jelent, vagyis ha ezt a kifejezést használjuk, vallásos tartalmú jelekről beszélünk.

– A könyvben rengeteg új s már ismert leletet mutatok be – folytatta tovább a szerző. – Ezeknek egy kisebb része ehhez a térséghez, Zala és Vas megyéhez kapcsolódik. Csodálatos őrségi korsók jutottak el hozzám, amelyeket ősi vallásos szimbólumokkal díszítettek a készítőik.

A legértékesebb lelet a már említett szentgyörgyvölgyi tehénszobor, amit egy 1995-ös ásatás során talált a település határában, az úgynevezett Pityer-dombon a régész Bánffy Eszter. Azóta megállapították, hogy a lelet 7500 éves. Varga Géza azonban nemcsak a kora miatt tartja különösen fontosnak, hanem a rajta található rovátkált írás miatt is. Ráadásul a szentgyörgyvölgyi tehénszobor készítői ugyanazt a jelkészletet használták, mint a későbbiekben a magyarság.

– Ennél régebbi, jól olvasható írásemléket nem ismer a tudomány a Kárpát-medence területéről – szögezte le. – A Záhonyi András által megfejtett tatárlakai tábla, amiről ma azt gondoljuk, hogy az valójában egy csillagtérkép, hatezer éves lelet, ám mégis jóval többet beszélünk róla, mint az agyagszoborról, de a szakirodalomban is sokkal gyakrabban szerepel. Ez elsősorban a távolságtartásnak tudható be. Annak idején, amikor egy pásztorfiú talált egy kardot, és azt elvitte Attilának, a hun vezér gazdagon megjutalmazta érte. Ha egy marhapásztor ma talál kincset, nem vesznek róla tudomást, mintha nem létezne.

Varga Géza azt mondja, ez az agyagszobor olyan jelentőségű lelet, mint a willendorfi Vénusz, a glagolita írás vagy az említett tatárlakai tábla. Az írástörténész ezért azt is szorgalmazza, hogy a megismerhetősége érdekében el kellene készíteni köztéri szoborként a mását.

Varga Géza szerint egy ilyen lelet iránt ugyanis lenne érdeklődés, akár még a térség idegenforgalmát is rá lehetne építeni.