Kultúra

2017.07.28. 17:10

Dunkirk kritika - Túlélni, bármi áron

Mindig is foglalkoztatott a második világháború. Filmek terén sincs ez másként, érdekes és kiapadhatatlan téma.

Péter Zsombor

Számos régi csataközpontú klasszikust megemlíthetnék, mint a Híd a Kwai folyón vagy a megkerülhetetlen etalon, a Ryan közlegény megmentése, főleg akció terén, amiben a mai napig verhetetlen. Ezek a művek többnyire szeretik a pátoszosságot és olykor túlzásba esnek a patriotizmussal. Christopher Nolan napjaink egyik legnagyszerűbb direktora, mégis félő volt, hogy egy Oscarra gyúrt filmet készít a dunkirki csatáról, ugyanezekkel a buktatókkal. Ám a rendező a háborús zsánerbe is úgy nyúlt bele, ahogy előtte talán még senki.

A Dunkirknek nincs sztorija, csak a szilárd tényekre hagyatkozik, és egy adott szituációt mesél el. Azt, hogy 1940 májusa és júniusa között mintegy 400 ezer szövetséges katona rekedt a címszereplő város partjainál, arra várva, hogy hazatérhessen. A cselekmény tartalmaz különleges elemeket. Három szálon zajlik, földön, vízen és levegőben, s az idősíkokkal is ügyesen játszik a direktor. Ellenben nincs felvezetés, történelmi gyorstalpaló és komplex jellemű főhős. Nolan egy adott helyzetbe dobja karaktereit s vele együtt a nézőt. A cél a túlélés, bármi áron, miközben az ellenség tűz alatt tart és több fronton támad. Újabb rendezői bravúr a kvázi minimalizmus.

A Dunkirk velőtrázó élmény, amiben tökéletesen sikerült visszaadni a katonák kétségbeesését. Képünkön Harry Styles, Aneurin Barnard és Fionn Whitehead a filmben

A filmben kifejezetten kevés a dialógus, illetve egy német katonát se látunk. Nincs kimondott főszereplő, nincs kedélyes beszélgetés, hogy ki vár haza, ki mit csinált a háború előtt. A katonák pillantásokkal, gesztusokkal is remekül kommunikálnak. A láthatatlan ellenség pedig egyfajta thrilleres köntösbe bujtatja a Dunkirket. Nem tudjuk honnan és mikor érkezik a fenyegetés, de amikor feltűnnek a zuhanóbombázók, egy emberként rettegünk a katonákkal. Ez a fajta kilátástalanság és tehetetlenség olyan szintű feszültséggel telíti meg a képsorokat, hogy olykor levegőt venni is elfelejtünk. Ezzel el is érkeztünk a film legerősebb pontjához, a velőtrázó izgalmakhoz. Nolan perspektívája a lehető legközelebb hozza a borzalmakat, mindezt úgy, hogy vért alig látni a filmben. Nincs is rá szükség, így is átélhető a kiszolgáltatottság, a zsigeri félelem és a folyamatosan dolgozó túlélési ösztön.

Erre rájátszik Hans Zimmer zseniális zenéje, amiben nagy szerepet kap az idő. Számos alkalommal halljuk az óra egyre gyorsuló ketyegését, ezzel még feszesebbé téve a jeleneteket. Technikailag szintén mesterműről beszélhetünk. Nolan minimális CGI-t használt, igyekezett minél életszerűbbé tenni művét. Többnyire mellőzi a látványos robbanásokat is. Ez a természetesség hiányzik a mai látványmozikból, a Dunkirk pedig bizonyítja: az operatőri munkával milyen egyedi vizuális stílust lehet létrehozni.

Nolan szerteágazó, mégis komplex mozit alkotott, egy olyan élményt, amit nem felejtünk el egyhamar. Hiába a sztárok, mint Kenneth Branagh, Cillian Murphy vagy Tom Hardy, nincs főszereplő. Napjaink egyik legkreatívabb rendezője újfent meg tudott újulni, és olyan háborús eposzt kreált bő 100 percben, ami viszonyítási alap lesz a zsánerben. A Dunkirk kötelező látnivaló.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!