Találkozás Mihovics Józseffel harmadik kötete kapcsán

Nemrégiben mutatták be az Azok a szép napok – Tamo, tamo de putujem című kötetét a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban, ahol Kiss Gábor, a bibliotéka igazgatója, úgy is, mint a kötet segítője beszélgetett volt kollégánkkal. Ismeretes, ő kettős nemzeti identitású, horvát felmenői révén. Noha pár évtizede még elszenvedett néhány érzéketlen megjegyzést emiatt, mindig is tudta, hogy előnyt jelent. A nyelvtudás mellett szakmai barátságok s az írói munka mögött rejlő több szempontú felkészülés az olvasóit is toleránssá teszi. A könnyed stílus, az olvasmányos hangvétel ugyanis precíz előmunkálatokat takar, legyen szó a horvát mikrotörténelem izgalmas és máig rejtett eseményeiről vagy a katonaévekről szóló vallomásról.

A kettős kötődést kettős érdeklődés kíséri: a hazai bemutató után Rijekába (Fiu­me) szólt a meghívás. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Fiu­mei Egyesülete hívta író-olvasó találkozóra, ahol Milan Zagorac író beszélgetett Jóskával.

– Kétszáz magyart tartanak nyilván Fiumében, közülük 35-en vettek részt a bemutatón, ami megtisztelő figyelmet jelent – meséli munkatársunk. – Meglepetésre azt kérték, horvátul szóljak. Az én olvasóim mindkét nyelvet beszélik, de érthető, ha a naponta használt jobban megy.

– A kötetben egymást váltják a magyar és a horvát fejezetek. Mi döntötte el a nyelv­választást?

– A választás az esetek többségében ösztönös, magától adódik. Tudatosság abban van, hogy az útirajzaim nagy részét magyarul írom, mivel idehaza kevésbé ismernek egy-egy turisztikai desztinációt. Így például Muraközt, amely egykoron Zala megyéhez tartozott, ám keveset tudunk róla. Ritkán mindkét nyelven mutatom be ugyanazt a vidéket, például Zágrábot. Ám amíg a horvát nyelvű riportban többet írok a város nagy alkotójáról, a nagyszerű Miroslav Krlezáról, addig a másikban a kanizsai gyökerű író, Fejtő Ferenc zágrábi kötődéseit taglalom. Igaz, az erről szóló, Szentimentális utazás című vallomására a horvát változatban is kitérek, mi­után azt Xenia Dettoni kiválóan fordította le horvátra. (Ő egyébként Nádast, Esterházyt, Kertészt és Márait is átültette horvátra.) A vajdasági Végel Lászlóról nyilván magyarul írok, arra gondolván, hogy idehaza keveset tudunk az író horvátországi kapcsolatairól. Őt néhányan tévesen ,,jugonosztalgikusnak” titulálják, holott szerintem csak reálisan szemléli a délvidéki történéseket. A Golyófogó című esszémet magyarul írtam, miután a sajátos magyar katonai szlengnek megfelelői alig vannak a másik nyelvben. Az ugyancsak terjedelmesebb munkámnak, amely a deáki gondolatot taglaló, Igazat írni (Pisati istinu) címet viseli, a téma, az újságírás, a média politikailag érzékeny volta miatt választottam a horvátot. E munkámhoz kitűnő nyelvi lektort találtam a varasdi újságíró-szerkesztő barátom, Nikola Leskovar személyében.

A válasz mutatja, a horvát történelem mellett a médiában átéltekből is találunk. Talán később, egy másik könyvben több is lesz. Ha telik az idő…Az újságíráshoz annak idején nem más, mint Zorán és Dusán Sztevanovity édesapja adott inspirációt.

– A katonaságot idézőben nem egyes szám első személyű a hősünk. Miért?

– Úgy éreztem, ha önvallomásként írom meg, az túl személyes, netán kérkedő. Bárkivel megeshetett mindaz, ami velem a hetvenes évek magyar honvédségében.

Kollégánk édesapja 1956-ban kanizsai megmozdulásban vett részt, s disszidált, ez éreztette hatását a fia életében. A család itthon maradt, ő pedig mindvégig egyedül élt Svéd­országban.

– A „svéd kapcsolat”, amely minduntalan rákerült a személyi kartonokra, szorongást okozott?

– Tény, hogy sokáig kísérte az életemet, s nem mindig pozitív módon. A megbízhatóság fogalma fura dolog volt. Ma már rendben vagyunk, édesapám hamvai idehaza pihennek édesanyám mellett.

A könyv már a címmel is jelzi a szerkezetet. A horvát cím nem ismétli a magyart. Némi vágyódást rejt, amit egy népszerű horvát slágerből vett sor jelez: „oda, oda, ha me­netnék…”

Kettős identitás, közös emlékek

Mihovics József 2014-ben jelentette meg első, útirajzokat tartalmazó kötetét, amely az Odalenn, délen címet viselte. Ebben Horvátország turisztikai vonz­erejét, az Adriai-tengert helyezte az érdeklődés középpontjába, hogy a magyar turistákat alaposabb ismeretekkel lássa el. A kötet a szerző korábbi, 25 újságírói esztendejének termését gyűjtötte össze. A 2017-ben napvilágot látott második, Zalán innen, Murán túl című könyv tágabb témakört választott, s a szerző kettős, magyar és horvát nemzeti identitásának természetrajzát is felvillantotta. Ezért olvashattunk Csáktornyáról, a Zrínyiekről, hiszen a magyar és a horvát történelem bennük is összekapcsolódik. Az írói jegyzetfüzet nem ürült ki, a tervek között az újságkészítés emlékei is helyet kapnak.