klasszikus és kortárs egyben

2017.10.11. 09:54

Szombaton kezdődik az Erdélyi Művészetek Hete

A rendezvénysorozat célja, hogy a lehető legszélesebb körben mutassa be a modern erdélyi kultúrát, különös tekintettel annak sokszínűségére.

A Transilvanum Alapítvány által szervezett egyhetes sorozat megnyitóját az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében tartják, ahol a köszöntők után Juhász Anna irodalmár Bódi Attila íróval beszélget Lázadni veletek akartam című regénye kapcsán emlékezetről, diktatúráról, a szembenézés jogáról és kötelességéről. Az esten közreműködik Pircsuk Dániel operaénekes, a program végén erdélyi ételekből összeállított vacsora várja a vendégeket a könyvtár erkélyén – írták a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményben.

Október 17-én Sólyom Katalin festett üveg, valamint Tiffany technikájú alkotásainak első önálló bemutatóját tartják a Duna Palotában. Az est során Józsa Judit szobrászművész, művészettörténész beszélget a művésszel. A kiállítás megtekintése után Antal Imola székelyudvarhelyi operaénekes ad szólóestet, amelyen opera- és operettáriák, dalok szólalnak meg az ifjú szoprán előadásában.

A Marczibányi Téri Művelődési Központban október 20-án tartják az Erdélyi Művészek Hete záró rendezvényét, amelyen fellép Struczuj Evelin Zsuzsa zongoristanövendék, majd a kolozsvári Octavian Stroia Balett és Színművészeti Líceum növendékei, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola erdélyi származású hallgatói mutatják be a legismertebb klasszikus és kortárs balettművek részleteiből összeállított előadásukat. Az estét és az Erdélyi Művészek hetét a Budapesti Operettszínház kolozsvári származású művésznője, Dancs Annamari előadása zárja, aki a színház legnépszerűbb opera-, operett- és musicalslágereit adja elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában