Kultúra

2013.08.06. 22:00

Szobrász hallgatók alkotnak a Villa Negrában

Zalaszentgrót, Csáford - Benépesedett a Villa Negra épülete, a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász hallgatói felfedezték Csáford-Alsóhegy számukra ihletet adó természeti szépségeit.

Sámel József

- Tizenöt éve működik már Zalaszentgrót-Csáford központtal a Villa Negra Alkotó Egyesület, melynek motorja Lelkes Márk. Ő szervezte be az egyetem szobrász tanszékét, tulajdonképpen neki köszönhető, hogy létrejött a művésztelep Csáford-Alsóhegyen - idézte az előzményeket Karmó Zoltán tanszékvezető, akitől megtudtuk: két turnust szerveztek, kilenc, illetve tizenegy fő részvételével. - A művésztelepek mindig inspirálóan hatnak az emberre, hiszen kiszakadunk a megszokott környezetből, s ha esetleg nehezebb körülmények között is, de mégis másként alkothatunk. E helyen nem hiányzik a megszokott műhely, s annak világa. A Villa Negra egyébként jól felszerelt hely, ráadásul csodálatos környezetben található.

Alkotás közben: Karmó Zoltán, Ámmer Gergely, Kiss Rita, Parizán Mihály és Dobrovics Alexandra. Fotó: Sámel József

Mindez tetszik a hallgatóknak is. Dobrovics Alexandra például összegezve úgy fogalmazott: itt szabadon és nyugodtan dolgozhatnak.

- Rendelkezésünkre áll minden, alkothatunk fából, kőből, de akár agyagból is - mondta. - Ez a környezet hatással van a munkánkra, ez nem kétséges.

- Pozitív hely, valóban, olyan, ami adottságaival, tulajdonságaival segíti az elmélyülést - vette át a szót Ámmer Győző.

A kérdésre, hogy elegendő-e két hét az alkotások elkészítésére, a szobrászok úgy válaszoltak: bár egy szobrot akár élete végéig is készíthet valaki, igyekeznek úgy tervezni az idejüket, hogy befejezzék a munkát. Karmó Zoltán hozzátette: ha a művésztelep hagyománnyá válik, a jövőben már jobban lehet készülni a lehetőségekhez, így az időbeosztás terén is.

A folytatásban pedig mindannyian reménykednek. Megtudtuk: Zalaszentgrót önkormányzata idén támogatta a tábort, szeretnék, ha ezt a jövőben is megtehetnék. Lelkes Márk elmondta: a Villa Negrában rendszeresen szerveztek táborokat az elmúlt években, örül, hogy idén az ifjak is lehetőséget kaptak az alkotásra Zalában. Hozzátette: fontos lenne a jövő azért is, hogy az egyesület tagsága nagyobb legyen, frissüljön.

A művésztelep szombaton 18 órakor a Kiskastélyban kiállítással fejeződik be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!