Kultúra

2007.08.14. 02:29

Szívesen dolgozik nálunk

Pórszombat - Az államalapító Szent István felesége, Gizella királyné alakját faragja fába az Erdélyből érkezett Koszti István Miklós. A Zalában jól ismert faszobrász napokon belül be is fejezi újabb művét, melyet a tervek szerint 2008-ban állítanak fel a zalai településen.

Zalai Hírlap

Álmosítóan fülledt melegben dolgozik a véső, rétegről rétegre halad előre, nyomában pedig egy finom női alak arca bontakozik ki előttünk. Koszti István Miklós, a csíkszeredai Nagy István Zenei és Képzőművészeti Líceum művészeti igazgatója hasítja a fát, avatott keze alatt pereg a forgács.

- Még mindig jobb, mintha esne az eső - mondja a beszélgetés napján tomboló melegre vonatkozó megjegyzésünkre a Zalában is egyre közismertebb faszobrász. - Bár most valóban meleg van, de ilyen körülmények között is szeretek dolgozni.

Az Erdélyből érkezett alkotó röviden elmondja, hogy 2005-ben készített Pórszombat számára egy Szent István- szobrot, ennek a munkának a folytatására kérték fel most, így Bajor Gizellát, azaz államalapító királyunk feleségét formázza.

- Ahogy Szent István alakja, ez a szobor is életnagyságúnál nagyobb lesz - magyarázza. - Három vázlatot is mutattak az önkormányzatnak, ebből választottuk ki közösen a végleges változatot. Sajnos, Gizella királynéről semmilyen hiteles ábrázolás nem maradt ránk, a kódexek képei eléggé sematikusak. Ezért szimbólumokkal dolgozom, így a női alakokra jellemzően az uralkodói palásttal fedett váll keskenyebb, a csípő pedig szélesebb lesz. Az ölében ugyancsak szimbolikus módon egy templomot tart majd az alak, a fejét pedig korona fedi.

Koszti István Miklós már készített egy Gizella-szobrot, az Kálócfán látható, ám elmondása szerint a két szobor teljesen eltér majd egymástól. A csíkszeredai művész szívesen alkot Zalában, számos településen vannak elsősorban történelmi alakokat és szenteket ábrázoló szobrai. Baráti kapcsolatokat alakított ki, de a táj is inspirálólag hat rá, így évente több alkalommal is megfordul a megyében. Legutóbb tavasszal járt Magyarországon, akkor egy magánszemély felkérésére szárnyasoltárt készített, amelynek témája a vadászat, a központi alakja pedig Diána volt. Ugyancsak ebben az időben készítette el a hun fejedelem, Attila szobrát is, a tavalyi évben készült szobrai közül pedig kettőt is avattak: Szent Flóriánt Lentiben, Szent Márkot pedig az Iklódbördőcéhez közeli Mároki-kápolnánál állították fel.

- Többnyire jó alapanyagból tudok dolgozni, most is egy hatalmas, félszáraz tölgyet kaptam - mutatja. - Ezt könnyű faragni, ezért így néhány napon belül el is készülök vele. A felállítására azonban csak jövőre kerül sor, addig többször is le kell kezelni. A faszobrot célszerű kifaragása után legalább egy éven keresztül szélvédett, árnyékos és fedett helyen tartani, hogy lassacskán száradjon ki, különben megrepedezik.

Koszti István Miklós az idei évben még egy szobrot szeretne Magyarországon elkészíteni, a szintén zalai Pusztaapátiból is van már felkérése. Ennél többet a közelgő tanévkezdet miatt azonban már nem tud elvállalni, ráadásul az idejét a grafikus munkái is lekötik. Most jelent meg például Markó Béla A pinty és a többiek című gyermekeknek szóló verseskötete, amelynek illusztrációit szintén a megyénkben alkotó csíkszeredai művész készítette. Az életnagyságnál is nagyobb alakot álmodott most Pórszombatra

az erdélyi alkotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!