Kultúra

2017.06.02. 18:15

Színházi évadzáró

Minden eddiginél több bérletes nézője volt az évadban a Hevesi Sándor Színház előadásainak.

Arany Horváth Zsuzsa

A tegnapi évadzáró társulati ülésen dr. Besenczi Árpád igazgató számolt be a lezárult évad legfontosabb eseményeiről: 11 170 bérlet, 269 előadás, 76 739 néző, a tavalyinál jobb bevétel szegélyezi a 2016/2017-es évad útját. A társulat Peter című előadása járt Norvégiában és a debreceni Deszka Fesztiválon, a Kebab a fővárosi Örkény Színházban, a Széttört tál a pécsi családi fesztiválon. Vendégeskedett a színházban a Grúz Állami Néptáncegyüttes, a Bécsi Angol Nyelvű Diákszínház, újraindult a dramaturgok Nyílt Fóruma.

A társulat munkáját ez alkalommal is megköszönte Vigh László országgyűlési képviselő és a fenntartó önkormányzat nevében Vadvári Tibor zalaegerszegi alpolgármester.

Díjazottak a nézőtéren. Első sor: Boronyák Zoltán, Kátai Kinga, Balogh Tamás, Farkas Ignác és Kósi Gábor. Hátsó sor: Besenczi Árpád igazgató, Bellus Attila, Deli Attila, Léhárt Beáta és Urházy Gábor László Fotó: Pezzetta Umberto

A hagyományoknak megfelelően számos díj talált gazdára az évadzárón. A nézők szavazatai alapján a legjobb előadás az Én és a kisöcsém című zenés játék lett, a közönségdíjat Urházy Gábor László nyerte el, aki az Ajkai kristály ajándék mellett átvette a Siklósi Péter által felajánlott jutalmat, melyet az adományozó édesanyja, Siklósi Judit nyújtott át. A Színházbarát Kör díját Kandász Norbertné adta át Bellus Attila színművésznek, aki megkapta a legtöbbet játszó (154 előadás) színésznek járó Terminátor-díjat is. Az Arany Deszka-díj (a társulat szavazatai alapján) Kósi Gábor kellékesé lett, a Forgács-gyűrű (a Művészeti Tanács javaslatára a társulat szavazatai alapján) Boronyák Zoltán portásé. A Máriáss-díjat (az igazgatóság javaslatára a művészeti állomány szavazatai alapján) Kátai Kinga színművész nyerte el, ugyanő kapta a Besenczi Árpád igazgató és Sztarenki Pál művészeti vezető alapította, az évadban nyújtott művészi teljesítményért járó nívódíjat. A Pro Theatro-díjat (a színházért nyújtott többéves munkájáért Egervári Klára és Halasi Imre felajánlása alapján) Léhárt Beáta gazdasági titkár és Deli Attila asztalos nyerte el. Örökös taggá lett Farkas Ignác és Balogh Tamás színművész. Vigh László utóbbi művészt jutalmazta a frissen alapított országgyűlési képviselői díjjal az Ötödik pecsét című darabban nyújtott alakításáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!