10°

Szereti a kockás inget – Beszélgetés dr. Palkovics László oktatási államtitkárral

Pacsa - Dr. Palkovics László, az EMMI oktatásért felelős államtitkára a minap a pacsai városnapi ünnepség vendégeként köszöntőjében elmondta, zökkenőmentes tanévkezdésre számít. E témában rövid interjút kértünk a politikustól.

A zalai származású államtitkár ez alkalommal azt hangsúlyozta, hogy a közösség ereje abban is megmutatkozik, ahogyan a jövőről gondolkodik. Az előre tervezésnek pedig a legfontosabb területe az oktatás.

– Az elmúlt tanévben számos szakmai és egyéb helyről érkező kritika érte a kormányzati oktatáspolitikát, amit jómagam úgy fogok fel, hogy az észrevételek, főleg, ha jogosak, lehetőséget adnak a változtatásra, a javításra. Ebben az értelemben örülök, ha jelzések érkeznek – mondta a pedagógusokból is álló hallgatósága előtt. – Az észrevételek javarésze jogos volt, ezért változtattunk, módosítottunk. A köznevelési kerekasztal létrehozása mutatta, a véleményekre odafigyelünk.

A kormányzati reagálás egyik legsürgetőbb eleme pedig az volt, hogy a KLIK, azaz az intézményfenntartó központ 17 milliárd forintos adósságát rendezze az állam.

– Ez megtörtént, ma 2106. augusztus végén már csupán 60 millió az adósság, ami jelentős előrelépésnek tekinthető – hangsúlyozta a szakpolitikus.

„Az állami fenntartású közoktatási ágazat idei előirányzata 435 milliárd forint, amelyhez hozzátett a kormány még 90 milliárd forintot, jövőre pedig 110 milliárddal egészíti ki” Fotó: Katona Tibor

– Egyáltalán hogyan halmozódhattak fel az iskolák működéséért felelős központ kifizetetlen számlái?

– Az állami fenntartású közoktatási ágazat idei előirányzata 435 milliárd forint, amelyhez hozzátett a kormány 90 milliárd forintot, jövőre pedig 110 milliárddal egészíti ki. A kilencvenmilliárdból 17 ment adósságkonszolidációra. Ez nem fordulhat elő. Az adósság kialakulásának okát elsősorban az alulfinanszírozottságban kell keresni, tervezési hiányosságra vezethető vissza. Valószínűleg nem volt elegendő információ az induláskor. Az önkormányzati működtetésű iskolák átvételéhez 55 milliárdot tervezett az állam, de ha nem lesz elegendő, azt is ki kell pótolni. Hiszen ez esetben is tudható, hogy az önkormányzatok valószínűleg sokkal többet költöttek iskoláikra.

– Sokan úgy érzik, a kormány az oktatással ellentétben inkább a sportot, a labdarúgást helyezi előtérbe. Ezt cáfolhatjuk?

– Elég erőteljes cáfolat a forrásbővítés, jövőre összesen 230 milliárddal nő az oktatásra fordítható.

– Azzal, hogy más lett a KLIK, könnyíti a helyzetet?

– Mindenképpen. Már az, hogy nem budapesti központú, hanem 58, az iskolákhoz közeli szervezet lesz, a döntéseket is közelebb viszi, és lerövidíti a ráfordított időt.

– Jó hír, ha a fénymásoló papír igényléséhez nem kell több levelet megírni. Az iskolaigazgatók egy része ezzel együtt is úgy érzi, nem kaptak megfelelő önállóságot…

– Szerintem ennél nagyobb önállóságot már nem kaphatnak. Szabad kezük van a tantestület összetételének meghatározásában, szabadon gazdálkodnak a státuszokkal, a megállapodott költségvetés tervezésében részt vesznek. A közbeszerzési értékhatár minimumáig, az pedig jelentős összeg, 8 millió forint, nincs problémájuk. Az egyetemeken nincs ekkora gazdasági önállósága a dékánoknak, rektoroknak.

– Számít-e a pedagógus-tüntetések, tiltakozások, sztrájkok folytatására?

– Ezt tőlük kell megkérdezni.

– A tavalyi mozgalmak folytatást ígértek.

– Szét kell választani a politikát és a szakmai kérdéseket. Azt gondolom, az a tárgyalási folyamat, ami januárban elkezdődött, folytatásra érdemes, ennek megvannak az intézményes formái. Lehet tüntetni, feliratokat készíteni, ehhez mindenkinek joga van, de én úgy látom, akik ezt teszik, azok politizálnak, nem a gyerekek érdekét szolgálják.

– A kormányon belül tudja érvényesíteni a saját attitűdjét, mely szerint az éles kritika alkalom a hibák kijavítására?

– Nem tűnik úgy? Az eredmények szerintem ezt igazolják.

– Államtitkár úr szereti a kockás inget?

– A fehéreket leszámítva nekem csak kockás ingem van. Megnéztem a szekrényt, amikor a nevezetes pedagógustüntetés eseményei zajlottak. Úgyhogy igen, szeretem a kockás inget.

– Átvitt értelemben is? Arra gondoltam, hogy a határok feszegetése viszi előre a világot, ezt egyetemistaként, tanárként, kutatóként tudja igazolni. Az egyik idevágó szimbólum lett a kockás ing.

– Ez így van. Ekkora figyelmet a rendszerváltás óta nem is kapott a magyar oktatás ügye. A kockás ing ennek ellenére kicsit félrevitte az ügyet.

– A szóban forgó berzenkedés , úgy tűnik, azért mégiscsak kellett a figyelem ideirányításához.

– Sok minden kellett. És még kell is.

Mérnök, egyetemi tanár, akadémikus

Dr. Palkovics László Zalaegerszegen született 1965-ben. A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán 1989-ben szerzett mérnök diplomát. 1995-ben a Knorr-Bremse német fékrendszereket gyártó cég magyarországi leányvállalata egyik fejlesztési igazgatója, 2003-ig az európai elektronikai fejlesztés igazgatója Németországban. Széchenyi-díjas gépészmérnök, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja.


Legolvasottabb

1
Vonattal ütközött egy autó Zalaegerszegen
2
Köszöntötték a megyei kórház új rezidenseit
3
Zalaegerszeg ikonikus helyei akkor és most
4
Látta már az elhagyatott lőszerraktárat Egervárnál? (videó)
5
Fegyházbüntetést kap a feleségét megerőszakoló férfi
a balhés helyszín
Újra felléphet Justin Timberlake az NFL-döntő félidős műsorában
1071,8 kilós / 38 perce
Joel Hollandé a világ legnagyobb tökje
Kiállították a hétvégén a New York-i Botanikus Kertben azt a több mint egytonnás tököt.
Gyász
Szomorúan tudatjuk, hogy *ÖZV. CSÓBOR LAJOSNÉ* *szül. Őr Sarolta csesztregi lakos* életének 89. évében elhunyt. Temetése 2017. október 24-én, kedden 16 órakor lesz a csesztregi temetőben. Előtte 15 órakor gyászmise a helyi templomban. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Külön köszönet a Csesztregi Kolping Otthon dolgozóinak. A gyászoló család
/"Nem élt belőle több, és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *GÖMBÖS ANTAL* *Oszi* életének 64. évében elhunyt. Temetése 2017. október 26-án (csütörtökön) 15 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Kérjük, hogy egy szál virággal búcsúzzanak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
/"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek, Ha rám gondoltok mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *CSULLAG LAJOSNÉ* *szül. Kiss Magdolna* életének 86. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2017. október 24-én, kedden 14 órakor lesz a zalaszentgróti temetőben. Gyászmise aznap 7.30-kor a zalaszentgróti templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
/"Tűz, víz, ég és föld s minden istenek szeressétek akiket szeretek." Szabó Lőrinc/ Köszönöm a Szent Rafael Kórház Intenzív osztályának alázatos, erőn felüli csapatmunkáját. *SIPOS SÁNDOR* *1949-2017 pölöskei születésű, zalaegerszegi lakos* *
/"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten...."/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *ÖZV. SZALÁR JENŐNÉ* *szül. Avas Margit* 85 éves korában elhunyt. Temetése 2017. október 24-én, kedden 13 órakor lesz a felsőszenterzsébeti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet a Zalabaksai Kolping Otthon gondozóinak áldozatos munkájukért, valamint azoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Szomorúan értesítünk mindenkit, hogy *GELLÉN ANTAL* életének 81. évében gazdag élete végén megpihent. Temetése 2017. október 26-án, csütörtökön 14 órakor az olai temetőben lesz. Érte gyászmisét az olai templomban 7.45-kor mondanak. Gyászoló család
/"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott."/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *ÖZV. NÉMETH ERNŐNÉ* *szül. Korpics Sarolta* életének 87. évében csendben megpihent. Hamvait 2017. október 25-én, (szerdán) 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a pókaszepetki temetőben. Előtte gyászmise 13.15-kor a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *BOHÁR JÁNOSNÉ* *szül. Kobán Anna* életének 69. évében hosszan tartó betegségben elhunyt. Hamvait végakaratának megfelelően szűk családi körben a zalaegerszegi, Göcseji úti temetőben helyeztük örök nyugalomra. Áldozatos munkájáért köszönetet mondunk háziorvosának, valamit a Zala Megyei Kórház Onkológiai és Belgyógyászati osztályán, illetve a Mónika-M Otthonápolási és Hospice Szolgálatnál dolgozó orvosoknak és nővéreknek. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy *ID. KANIZSAI JÓZSEF* *nagykanizsai lakos* életének 92. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. október 24-én, kedden 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise aznap 8 órakor a felső templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *SZABÓ ERZSÉBET* *a Tungsram Rt. volt dolgozója* 52 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben, Pécsen megtörtént. Emlékét szeretettel őrizzük: leánya Cintia, szerető szülei és húga, Tünde
torkon szúrta / 54 perce
Megkéselt egy orosz rádióst Moszkvában
1956 / 1 órája
Csak az erények gyakorlásával lehet egy országot talpra állítani
Keszey Ágnes
falopásért / 1 órája
Főbe lőtték a román rendőrök
a vágyak tárgya / 1 órája
Miért nőnemű a hajó?
1956 / 1 órája
Zalalövőn is megemlékeztek 1956-ról
Gyuricza Ferenc
Deák Ferenc / 1 órája
Zsitkócon a Deák örökségre akár idegenforgalom is épülhet
Gyuricza Ferenc