Szendrey Júlia emlékének őrzője

„Ami a világnak Rómeó és Júlia, nekünk magyaroknak Júlia és Sándor. A halhatatlan, örök szerelem szimbólumai. Ahogy az emlékszoba körül is minden szimbolikus: a vörös rózsák természetesen a szerelmet jelképezik Júlia szobra előtt” - olvasható az idén már második kiadásban napvilágot látott Szendrey Júlia emlékkönyvben, a szerkesztők: Tóth Éva és Dr. Lukács Gábor tollából. A Pannon Egyetem Georgikon Kar adjunktusa egyben a Szendrey-emlékszoba gondozója, Szendrey Júlia szellemi hagyatékának ismertetője. Ki tudja, hogy véletlenül vagy sem alakult úgy Dr. Lukács Gábor élete, hogy mindennapi munkája mellett ma már élete nagy részét teszi ki a „feleségek felesége” emlékének őrzése és továbbadása a látogatóknak.

- Szendrey Júlia születésének 180., halálának 140. évfordulóján, 2008-ban kért fel az akkori dékán, Dr. Dublecz Károly, hogy segédkezzek az újmajori szülőházban tervezett emlékszoba kialakításában. Talán azért esett rám a választás, mert doktori disszertációm gazdaságtörténeti témájú értekezés volt, Nagyváthy János keszthelyi munkásságáról írtam – emlékszik vissza Dr. Lukács Gábor.

- Dr. Ratzky Rita, a Petőfi Irodalmi Múzeum főtanácsosa volt segítségünkre, ő állította össze a kiállítás anyagát, melyet később keszthelyi vonatkozású anyagokkal mi egészítettünk ki. Fiatal tanszéki mérnökként ez nagy kihívás volt. Azóta is én gondozom a bemutatóhelyet, és tartok tárlatvezetést a látogatóknak. Ki kell azonban emelnem társamat, Tóth Évát, aki rengeteget segít nekem és ő is ugyanúgy fogadja a vendégeket, mint én, és ikertestvérem is sokszor kisegít, főként a terület gondozásában. Szendrey Júlia szülőháza a róla elnevezett Szendrey-telepen a Pannon Egyetem Georgikon Kar kezelésében van, a kar és az egyetem vezetése is mindent megtesz a házért és az emlékkiállításért. A Georgikon Alapítványt is meg kell említenem, hiszen mindenben a segítségünkre van – Júlia megrongált szobrát kétszer is helyreállíttatták - hangsúlyozza Dr. Lukács Gábor.

Szabadidejének nagy részét teszi ki a Szendrey - emlékszoba gondozása, szellemi hagyatékának őrzése és továbbadása- ahogy Dr. Lukács Gábor fogalmaz: "szívemhez nőtt a kiállítóhely" (Fotó: Keszey Ágnes)

- Ezen a héten zajlott a Balatoni Íróhét a Goldmark Károly Művelődési Központ szervezésében, az irodalmi napok „főszereplője” Szendrey Júlia volt, a sokak által félreértett és elítélt nő, aki azonban nemcsak költőfeleség volt, ő maga is jelentős irodalmár. Évek óta kutatja életét, hogyan jellemzi, értékeli személyét?

- Hat évvel ezelőtt én sem tudtam sokat róla, de egyre inkább megismerkedtem vele, és munkásságával. Fokozatosan átértékeltem a róla alkotott képet. Szendrey Ignác uradalmi intéző lányaként látta meg a napvilágot Újmajorban, rövid ideig éltek Keszthelyen. A mezőberényi lánynevelő intézetben szívta magába a tudást és formálódott személyisége. Igen sokoldalú és képzett, több nyelvet beszélő fiatal hölgy volt. 1846-ban találkozott először Petőfivel, akinek nemcsak múzsája, hanem egy évvel később felesége is lett. Apja nem támogatta a kapcsolatukat, lányát másnak szánta, de a szerelmesek kitartottak egymás mellett. A forradalom évének végén született meg közös gyermekük, Zoltán. 1849 nyarán kapta meg férje halálhírét, azonban bízott abban, hogy él a költő. Küzdelmes hónapok következtek: kereste férjét, remélve, hogy megtalálja. Egy évvel később végső kétségbeesésében fordult Horvát Árpád történészhez segítségért, akivel aztán - fia jövőjét szem előtt tartva - össze is házasodott. A frigyet a közvélemény elítélte, Júliát meghurcolták, barátai elfordultak tőle. A fura hajlamú Horváttól négy gyermeke született. 1867-ben nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, elhagyta kicsapongó, kegyetlen férjét. Ekkor már súlyos beteg volt: méhnyakrákban szenvedett. Fiatalon, alig 40 évesen halt meg, temetéséről apja gondoskodott. Később exhumálták, ma a Kerepesi temetőben nyugszik, Zoltán fia mellett. Sírkövén - annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként hunyt el: ez áll: Petőfiné Szendrey Júlia. Nemcsak hű feleség volt, és méltó szellemi társa Petőfinek, hanem ő maga is kiváló irodalmár és költő. Kevesen tudják, de elsőként ő fordította magyarra Andersen meséit. Naplója kordokumentum és kiforrott irodalmi alkotás is egyben. Az évek múlásával nagy a kontraszt: míg élt Petőfi, az életöröm, a boldogság, a forradalmi hevület és a jövőkép tükröződik írásaiban, később a kétségbeesésről és boldogtalanságról szólnak művei - idézte fel Szendrey Júlia emlékét Dr. Lukács Gábor.

- Mekkora az érdeklődés élete és szülőháza iránt?

- Mára már elterjedt az emlékkiállítás híre, egyre többen látogatnak ide az ország minden részéről. Iskolai csoportokat is gyakran fogadunk, és most már évek óta rendszeresen részt veszünk a Múzeumok éjszakája programsorozatban. A tárlatvezetések az én számomra is nagyon érdekesek, hiszen mindig kapok olyan kérdéseket, melyeken én is elgondolkozom, és mindig tanulok valami újat. Idén nyáron egy kellemes meglepetés is ért: Szendrey Júliának a halála előtti évben titkára és barátja volt Tóth József - az ő leszármazottai látogatták meg az emlékszobát. Tóth volt az, aki az utolsó hónapokban bizalmasa és támogatója volt, ő őrizte meg naplóját is az utókornak. Úgy vélem, Szendrey Júlia a 19. század egyik legérdekesebb figurája volt, és több annál, hogy „csak” Petőfi feleségeként emlékezzünk meg róla. - mondta el az egyetemi adjunktus.

- Amikor nem a Szendrey Júlia emlékszobában kalauzolja a vendégeket, mivel tölti az idejét?

- Ha van néhány szabad napom, akkor a Magyar Nemzeti Levéltárban végzek kutatásokat, mindig is érdekelt a történelem. Mostanában van egy új hobbim is: a méhészkedés. Terveim is vannak: szeretném megírni például „Újmajor” történetét. De sokszor előfordul az is, hogy kijövök ide, az emlékszobához, gondozom a kis kerti virágokat, vagy csak leülök, nézelődni, elmélkedni. Különleges hely ez - mintha 200 évet visszamenne az ember időben, teljesen más, mint a városban. Ma már úgy érzem, szívemhez nőtt ez a kiállítóhely, felépítettünk valamit, ami az életem része lett, és hiányozna, ha nem törődhetnék vele. Igazi öröm, ha érdeklődve jönnek ide, és én magam is feltöltődöm – bár a tárlatvezetés nem egyszerű műfaj, el lehet fáradni benne. Szüleimtől hallottam olykor: miben fáradtál el, „csak” beszéltél ? Édesapámtól – aki műköszörűsmester volt Keszthelyen – sokat tanultam az emberekkel való bánásról, ezen a téren is példaképemnek tartom. Bár lassan sajnos két éve nincs velünk, azt, hogy mosolyogva fogadom a Szendrey-szobánál is a látogatókat, tőle örököltem Mindig azt mondom az emlékszobánál és más előadásokon is: úgy ítéljék meg a „félreértett asszonyt”, Szendrey Júliát, ahogy ő maga írta: „Nem vagyok rossz, csak nagyon-nagyon szerencsétlen”. Talán kicsit hozzájárulok, hogy méltón értékeljék személyét.