Kultúra

2016.10.07. 16:22

Püspökök párhuzamos élete

Zalaegerszeg - Mindszenty József bíboros és Márton Áron erdélyi püspök sorsának párhuzamait és az 1945 utáni kelet-európai egyházüldözést tekintette át az a tudományos konferencia, amely Sziráky István, a KDNP megyei elnöke szervezésében valósult meg a Márton Áron emlékév égisze alatt.

Arany Horváth Zsuzsa

A múzeumi emlékülés elején az 1949-ben letartóztatott, elítélt, 1956-67 között Gyulafehérváron palotafogságban tartott erdélyi püspök életét a Mindszenty-iskola gimnazistái elevenítették fel. A műsort Illés Csaba tanár állította össze.A kommunista diktatúrák alatt Közép-Kelet-Európában hatalmi eszközökkel üldözték az egyházakat, ellehetetlenítve a működésüket. Erről valamint Márton Áron és Mindszenty József életének párhuzamairól szólt előadásában Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja.

Márton Áron kiállítás.Márfi Gyula érsek megtekinti a kiállítást mögötte Stróbel László.

Fotó: Katona Tibor


Kiderült többek között, hogy 1945 májusában XII. Piusz pápa először Márton Áront kívánta volna esztergomi bíborossá kinevezni, azonban Rákosi Mátyás heves tiltakozása miatt végül Mindszenty Józsefet választotta. Rákosi Mátyás ugyanis tudta: Márton Áron nagy tudású, karizmatikus egyéniség. 

Az emlékülés után dr. Márfi Gyula veszprémi érsek nyitotta meg azt a kiállítást, az erdélyi püspök életét idézi fel dokumentumot, fotók segítségével. A tárlatot már láthatták Bécsben, Lengyelországban, Erdélyben, s a zalaegerszegivel együtt nyílt meg a Vatikánban is. (Egerszegen a Deák téri Sóház mellett november 6-ig látható a tárlat.)

Mint Sziráky István lapunknak elmondta, az emlékülést a megyeszékhelyen 2018-ra elkészülő Mindszenty zarándokközpont szellemiségéhez kapcsolódva szervezték meg, hiszen, mint Soós Viktor Attila is kiemelte, a leendő emlékközpont a maga nemében egyedülálló lesz a kommunista diktatúra egyházüldözésének bemutatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!