Piliscsabai családi ház nyerte a Média Építészeti Díját

Őrfi József saját házát bővítette ki, a tervezést és a kivitelezést is ő végezte.

Őrfi József saját maga tervezte és építette piliscsabai családi háza nyerte épület kategóriában a Média Építészeti Díját, amelyet szombat este adtak át Budapesten. A tervek között Takács Gyula finnországi skanzenépülete lett a nyertes.

A tervezésnél fontos szempont volt az olcsó anyagok használata, amivel az építész a szakmai bírálók tetszését is elnyerte – közölték a szervezők az MTI-vel.

Terv kategóriában az idei zsűri Takács Gyula finnországi Seurasaari skanzen fogadóépületét díjazta. Az építész két éve azért költözött Finnországba, hogy teljes mélységében megismerhesse a finn faépítészetet. A zsűri különdíját a Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte.

„A város 21. századi formában kapta vissza ezt a műemléket”

– indokolták döntésüket a zsűriző újságírók.

A médiazsűri mellett a közönség is kiválasztott egy győztes épületet, illetve tervet: a rendezvényen részt vevő közönség szavazatai alapján a megvalósult épületek közül Vas Norbert, Pozsár Péter és Varsányi András algyői családi háza nyert, míg a tervek közül Takács Gyula finnországi skanzenépülete kapta a közönségdíjat is.

Az Index különdíjára online lehetett szavazni, ez alapján is Őrfi József kapta az elismerést, továbbá az Európa Design Belsőépítészeti Különdíját is az ő háza kapta. Az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját a paksra tervezett városrész lakónegyedének terve, Péterffy Miklós, Deli Brigitta, Dőry Bálint, Müller Dóra és Szabó Dániel munkája nyerte.

Idén másodjára adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amelyet Flachner Szilvia és csapatának munkája, a keszthelyi Vasútállomás nyert meg.

A gálaesten a kiválasztott épületeket és terveket alkotóik mutatták be látványos prezentációkban és filmekben. A rövid ismertetőket a médiaszereplőkből álló zsűri értékelései, valamint három szakmai bíráló, Beleznay Éva urbanista, építész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutató, építészetkritikus elemzései követték.
A díjátadó hagyományos része a mesterek köszöntése, így idén Csomay Zsófia Ybl-díjas építészt, belsőépítészt, érdemes művészt köszöntötték, aki a női építészek fontosságáról, a rájuk a szakmában váró kihívásáról beszélt.

A díjat a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a néhány hete Pro Architectura díjjal kitüntetett epiteszforum.hu azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. Ennek érdekében idén is közéleti és kulturális újságírókból álló zsűrit kértek fel, hogy a szélesebb nyilvánosság szemszögét képviseljék a versenyben, valamint megkérték a Szónok Születik Retorikaiskolát, hogy az építészek téralkotásban megszerzett jártasságát segítsenek kiegészíteni olyan készségekkel, amelyek egy pár perces előadást élvezetesebbé és világosabbá tehetnek.
A 13. Média Építészeti Díja átadóján megemlékeztek az alapító, Pásztor Erika Katalinról is, aki október 30-án hunyt el.

Hozzászólások

Beszerzés
Fincza Zsuzsa
Biokertész: Tavaszi vetőmagvizit, még a vásárlás előtt
Kátai Kingával a főszerepben / 3 perce
Bemutatták az Abigélt a Hevesiben
Bemutatták pénteken az Abigél című színművet a Hevesi Sándor Színházban.
Gyász
"Váratlanul ért a halál, búcsú nélkül mentél el, aludd békés örök álmod, soha nem felejtünk el." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOZMA MIHÁLY 75 éves korában elhunyt. Temetése február 26-án, kedden 12 órakor lesz a szentpéterföldei temetőben, előtte 11.15-kor gyászmise a helyi imaházban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, nincsen szó az ajkadon, szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink KODELA JÁNOSNÉ szül. Horváth Sarolta a környék volt gazdaasszonya életének 89. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 26-án, kedden 14.30 órakor lesz a maróci temetőben, előtte 13.30-kor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Amíg élt nagyon szerettük, Amíg élünk nem feledjük." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága édesanyánk ÖZV. NUNKOVICS JENŐNÉ szül. Gombos Julianna halálának 1. évfordulóján. Szerető lánya és fia családjukkal
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. MEGYERY MIHÁLYNÉ szül. Balogh Mária életének 77. évében örökre megpihent. 2019. március 1-jén, pénteken 14 órakor búcsúzunk tőle a nagykanizsai köztemetőben. Emlékét örökre megőrizzük. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. RÉVÉSZ JÓZSEFNÉ életének 91. évében elhunyt. Temetése 2019. február 26-án, 15 órakor lesz az egyedutai temetőben. Előtte 14.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Sírjára szálljon áldás és nyugalom." Fájó szívvel emlékezünk GLAVÁK JÁNOS halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
"Örök marad az arcod, nevetésed, szavad, Mert ez mind a szívünkben marad. Szívünk fájdalmát nem enyhíti senki és semmi, Mert hiányodat soha-soha nem pótolhatja senki és semmi." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága gyermekünk, vőlegényem, testvérünk, unokánk és barátunk MÓNOK BENETT VALENTIN életének 22. évében elhunyt. Temetése 2019. február 26-án, kedden 15 órakor lesz a söjtöri felső temetőben. Előtte 14.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Kérjük, kegyeletüket fehér virággal vagy belőlük készült koszorúval szíveskedjenek kifejezni. Gyászoló szerettei
"Hová lett a virágillat, tarka mező, zengő madárének..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÁGI JÓZSEFNÉ szül. Paizs Gabriella ny. tanítónő életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2019. február 26-án (kedden) 15.30-kor lesz a pacsai temetőben. Előtte 15 órakor gyászmise. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Szerető családja
"Minden Egész eltörött." Ady Endre Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk egyetlen kislányunk BONCZ ZSUZSANNA halálának 14. évfordulóján. Örökké szerető szüleid
Szeretettel emlékezünk TIBÁK KÁLMÁN halálának 12. évfordulóján. Szerető családja
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy BELSŐ KÁROLYNÉ szül. Végh Irén életének 84. évében örökre megpihent. Temetése 2019. február 26-án, kedden 12 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Szerető családja
"Egy szülő számára, ki elvesztette gyermekét, soha el nem múló fájdalom. Hiába múlik az idő, Hiába fakul meg a gyászruha, a szív feketesége nem múlik el SOHA." Emlékezünk RAFFAI BEÁTA 1978-2005 halálának 14. évfordulójára. Szerető gyermeked: Dóra és szüleid
"Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon." (János evangéliuma 11:24) Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szerető édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédikénk FAZEKAS JÓZSEF volt kispáli lakos 92 éves korában elhunyt. Temetése február 26-án, kedden 13.30-kor lesz a kispáli temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYÖRKÖS JÓZSEFNÉ szül. Somogyi Erzsébet életének 75. évében örökre megpihent. Temetése 2019. február 25-én (hétfőn) 16.30-kor lesz az esztergályhorváti új temetőben. Előtte gyászmise 16 órakor. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Telnek a napok, hetek, hónapok, hiányzik valaki, aki örökre itthagyott. Az élet csendesen megy tovább, de fájó emléked elkísér egy életen át." Fájó szívvel emlékezem szeretett férjem SZAKÁCS JÁNOS halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon, Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa és nagyapa CSONTOS GYÖRGY a zalakomári Áfész és a Prima Szövker Kft. nyugdíjasa 78 éves korában elhunyt. Temetése 2019. február 26-án, kedden 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise előtte 12 órakor a kórházkápolnában. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MAGYAR ISTVÁN életének 72. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. február 25-én (hétfőn) 11.30-kor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Előtte gyászmise 8 órakor a Fő téri templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Sírodra szálljon áldás és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÓLÁK FERENCNÉ szül. Pásti Mária életének 92. évében elhunyt. Temetése 2019. február 25-én, hétfőn 13.30-kor lesz a galamboki temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise a katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Fáradt, beteg teste megpihenni tért, Küzdelmes volt az út, mely most véget ért. Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, nászunk, VÁMOSI FERENC a DKG nyugdíjasa életének 74. évében elhunyt. Temetése 2019. február 26-án, kedden 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Előtte gyászmise 12.30-kor az alsóvárosi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérem, nagybátyánk SIPOS ÁRPÁD a zalaegerszegi Ruhagyár nyugdíjasa életének 92. évében elhunyt. Temetése február 26-án, kedden 13 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. A gyászoló család
Vádat emeltek / 1 órája
Nem törődtek bele a szakításba – Exeiket zaklatták a zalai férfiak
Arany Gábor
Famous last words / 1 órája
Analóg technikával készített fotókból nyílt kiállítás Egerszegen
Arany Gábor
Rendőri intézkedések / 1 órája
Hat személyt is előállítottak a zalai rendőrök
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
rejtekút / 1 órája
Újra megnyitják a Mediciek titkos folyosóját Firenzében
A Dal 2019 / 1 órája
Ma dől el, ki képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon
Receptek / 2 órája
Ez a fánk Olvasóink kedvence!
zaol.hu