Kultúra

2015.07.27. 16:47

Onnan fentről nézve - Gobbi Hilda, Szeleczky Zita és Karády Katalin az egervári várban

Egervár – Topolcsányi Laura Csillagok között című színművét Árkosi Árpád rendezésében láthatta a közönség múlt pénteken az egervári várkastélyban.

Arany Horváth Zsuzsa

A játékban Gobbi Hilda, Karády Katalin és Szeleczky Zita földi és földöntúli életét idézi meg Hűvösvölgyi Ildikó, Bencze Ilona és Vásári Mónika.

Nem az történt, amire számítottunk. A színlap szerint legalábbis úgy vélhette a közönség, ismert dalok, filmslágerek csendülnek fel egy könnyű nyári óra erejéig. Hiszen Karády, Szeleczky nevét olvashattuk. Ehelyett nagyon őszinte játék révén letaglózó és felemelő történelemórában volt részünk.

Játszódik egy földön túli, de túlvilágon inneni világban, hiteles életeseményekkel, emlékezéssel és dalbetétekkel gazdagítva.

Gobbi Hilda: Hűvösvölgyi Ildikó, Szeleczky Zita: Vásári Mónika. Fotó: Arany Gábor

Ha azt hiszik, Hűvösvölgyi Ildikó nem hasonlít a szókimondóan nyers Gobbi Hildára, tévednek. Ha úgy vélik, a varázslatosan nem evilági Szeleczky Zita nem kérheti ki magának bűntelenségét, tévednek. Ha úgy tudják, Karády Katalin búgó hangjából élt csupán, tévednek. Mindezek persze felszínes közelítések. Akik behatóbban ismerik a magyar színházművészet eme három kivételes alakját, vagy esetleg látták már a Turay Ida Színház által a 2013-ban bemutatott Csillagok között című drámát, tudják, milyen imponálóan hagyjuk magunkat félrevezetni.

A három nő egyfelől „csak” játszani akart, ahogy a tehetsége hajtotta, másfelől úgy sodródott bele a XX. század politikai rémdrámájába, ahogy mindenki más, akinek e tájon volt szerencséje megszületni. Egyik (1915-1999, ’45 után hamis váddal élve és negyvenöt évig nem létezve a magyar színművészet számára) úgy hitte, csak a II. világháború frontjain senyvedő magyar kiskatonákban tartja a lelket, fel sem fogta igazán, hogy Szálasinak énekel és szaval. A másik (1910-1990, boldog időkben és halálos tavaszban Sybillként hamvadva el) pusztító szerelembe esett azzal a katonatiszttel és kémmel, Újszászy Istvánnal, akivel nem szabadott volna, mégis azt választotta, hogy pusztulásra ítélt zsidókat mentsen ékszereivel a Duna-partról. A harmadiknak (1913-1988, Mirigy Karnyóné, mindenki Szabó nénije) a kommunizmus sivár, sótlan terepe jutott, szürreális viszonyok között volt muszáj – minden pofátlanságát latba vetve – óvnia egy letűnt kor eltiport, zárójelbe tett színművészeit. „Három különös tehetség. Három különböző sors. Háromféle hitvallás. Ugyanaz a kor. Ugyanaz a hivatás. Ugyanaz a világháború... A világháború, amely sorsukat megpecsételte. A politika, amely őket kommunistának, nyilasnak bélyegezte. Az emberség pedig az, amely őket mindezek fölé emelte.” - írja az ajánló.

De mi is történik a színpadon a büszke tartású Bencze Ilona, a törékenyen is szívós Vásári Mónika és a földközelien bárdolatlan, parádés Hűvösvölgyi Ildikó „működése” során? A hármak a túlvilág küszöbén toporogva keresik a felmentést, miközben mi másról álmodnának, mint a színházról. Egymás iránti gyanakvásuk feloldozássá szelídül, úgy hogy humoruk, öniróniájuk sosem hagyja cserben őket. A szerző a három élettörténetet biztos dramaturgiával gyúrja egy ívben játszható játékká, kellő mennyiségben és pillanatban fűszerezve a kor dalaival. Amelyek annakidején érzelmi földindulást okoztak országszerte.

Az jó a színdarabban, hogy egészen másképp is nézhetjük, ha akarjuk. A mai kitűnő színésznők ugyanis eljátsszák hajdani elődeik női mivoltát is. Az örökké fiatalnak maradó, bájosan hiú Zitát, a kimérten hódító, magányos Katalin, a női szépség helyett a clown, de inkább klaun vagy kobold figurájában kiteljesedő Hildát. A muszájszépséget, a muszájfiatalságot, a muszájvagányságot hordozzák a lábaink elé, hogy belső képet kapjunk efféle nyűgjeikről, mindennapi kis csalóka harcaikról. Milyen jó annak, akinek nem kell megöregednie, mert eleve korosnak születik... Milyen jó annak, aki nem öregedhet meg, szeles fruska maradhat százévesen is... Milyen jó annak, akinek nem kell felnőnie, mert a színpadra lépve eleve fekete hangú prímadonna és díva...

Ki tudja, Árkosi Árpád, a rendező miként helyezkedett az egzaltált életek mélyszöveteibe, amikor a Csillagok között-öt rendezte, mindenesetre sikerült neki. A színésznő-szerző pedig látható-hallható alapossággal járta körül mindhárom életművet.

Egyébként miután mindhárman 1910 és 1915 között születtek, a szóban forgó darab tehát századik születésnapjuk alkalmából is köszöntheti őket az olykor tájékozatlan utókor nevében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!