Kultúra

2011.03.01. 11:26

Önálló magyar színháza van Nagyváradnak

Szigligeti Színház néven önállóvá vált a magyar színház a romániai Nagyváradon - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.

MTI

Az intézménynek már saját költségvetése is van - mondta hétfői első sajtótájékoztatóján Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház újonnan kinevezett igazgatója. Beszámolója szerint az új intézmény magába foglalja a bábos Lilliput Társulatot és a Nagyvárad Táncegyüttest is, amelyek munkatársainak átvétele már lezajlott.
   
A színház önálló költségvetésből gazdálkodhat: 2,7 millió lejt (180 millió forintot) kapott a Bihar megyei tanácstól személyzeti, 300 ezer lejt egyéb költségekre. Ezen kívül 200 ezer lejes bevételt terveznek a 2011-es esztendőre a színház vezetői, akik hamarosan elkészítik a tételes idei költségvetést és a megyei tanács elé terjesztik jóváhagyásra.
   
Jelenleg a Szigligeti Színház arculatának a kialakítása folyik, amibe a közönség beleszólhat. A színházi struktúra kialakításánál pedig a fő szempont az, hogy az eddigiekkel ellentétben egy átlátható struktúra jöjjön létre.
   
Az előzményekhez tartozik, hogy a román kormány megyei képviseletét ellátó Gavrila Ghilea prefektus levélben jutatta el kifogásait múlt héten a Bihar megyei önkormányzathoz, amelyben felszólította a testületet a román és a magyar színház kettéválasztásával kapcsolatos döntéseinek visszavonására. A megyei önkormányzat csütörtöki ülésén újratárgyalta a kérdést. A szétválásra vonatkozó döntés maradt, ám figyelembe vették a kormány megbízottjának észrevételeit, és ezek szerint módosították a határozatokat - mondta el a lapnak Szabó Ödön megyei tanácsos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!