Kultúra

2016.10.20. 05:45

Október hőseiről megzenésített verssel

Zalaegerszeg - A lángok lobbanó szívéhez értem, mikor a nagyszerű halált megidéztem, mikor a könnyek az Égből estek, mikor legjobbjaink értünk elestek....

Arany Gábor

Nagy Gáspár sorai szerdán este a Keresztury művelődési központ színháztermében hangzottak fel. Az Október végi lángok című költeményt az idén negyvenéves jubileumát ünneplő Énekmondó együttes zenésítette meg. Mint Kelemen Gyula, az együttes vezetője elmondta, Kiss Bódog Zoltánnak, a Pofosz megyei elnökének felkérésére készítették el az oratórikus jellegű zenei anyagot, megőrizve azonban a fiatalos lendületet. Nem véletlenül hiszen a művel e korosztályt célozták meg, s eddig már négy alkalommal mutatták be rendhagyó órákon a diákoknak.

Az Énekmondó együttes tagjai mögött a Liszt iskola kórusának egy része látható az előadáson  Fotó: Katona Tibor

A hét tételes alkotás a mise szerkezetének megfelelő címek szerint állít emléket a forradalom hőseinek. A hangzást pedig két trombitás erősíti, valamint a Liszt-iskola száztagú kórusa. A műsorban elhangzott Lezsák Sándor Krónika, december, 1956 című, a forradalom emlékére írt verse is, melyben a nők lázadásának eseményét írja meg. Az előadás narrátoraként Kiss Bódog Zoltán a történelmi eseményekről a szemtanú hitelességével szólt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!