Hatalmas elismerés

2019.06.11. 16:00

Ők az első Olsvai-díjas zalai dalkör

Pezsgővel és virággal ünnepelték legújabb sikerüket nemrég a Nefelejcs Nyugdíjas Klub Dalkörének tagjai – az Alsópáhokon tartott KÓTA Aranypáva Országos Népzenei Gálán Olsvai Imre-díjat kaptak.

Fincza Zsuzsa

Bangó Józsefné (balra) virággal köszönte meg művészeti vezetőjük, Kulcsárné Csejtei Marianna fáradozását

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Fincza Zsuzsa

A dalkör 1988-ban alakult Vajda József népzenekutató irányításával. Vele és az őt követő vezetőkkel is szép eredményeket értek el, de közben a nyugdíjasokból álló énekkar összetétele változott, kisebb hullámvölgy következett, amelyből 2015-ben Kulcsárné Csejtei Marianna irányításával lábaltak ki. Nem is akárhogyan. A nem egészen öt év alatt szép kis trófeagyűjteményre tettek szert: KÓTA arany minősítés, két Aranypáva díj, a tavaly ősszel elért Vass Lajos Kiemelt Nívódíj, az idei tavaszt pedig a Olsvai Imre-díjjal búcsúztatták.

– Lényegében mindent elértünk, amit el lehetett, de Marianna nélkül nem tartanánk itt – állította Bangó Józsefné, az énekescsoport technikai vezetője. – Nagyon jó, autentikus, tiszta forrásból merített, a legszebb népdalokból álló csokrokat választja, amit következetesen addig gyakoroltat, csiszoltat velünk, amíg az nem hangzik tökéletesen.

Bangó Józsefné (balra) virággal köszönte meg művészeti vezetőjük, Kulcsárné Csejtei Marianna fáradozását Fotó: Fincza Zsuzsa / Zalai Hírlap

– Megérdemlik a sikereket, keményen dolgozó, összetartó társaság, s ami nem kevésbé fontos: kiemelkedően jó „hanganyaggal” rendelkeznek. Többen alkalmasak közülük a szólóéneklésre, s ez különleges előadásra ad módot, színessé tehető velük a műsor, s ezt értékeli a közönség mellett a zsűri is – így Kulcsárné Csejtei Marianna, hozzátéve, a sikerekhez vezető úton plusz energiaforrás Bangóné Józsefné Manyi örök optimizmusa. – A gála előtt például biztattam őket, hogy akár megkaphatjuk az Aranypáva Nagydíjat is, Manyi a szavamba vágott, hogy: „Nem! Mi biztosan meg fogjuk kapni a nagydíjat.”

– Ami mégsem jött be, hiszen a tavaly ősszel alapított Olsvai-díjat hozhatták haza…

– Le is voltunk hervadva, nem igazán voltunk vele tisztában, hogy mit is jelent – ismerte el Bangóné. – Marianna nem tudta megvárni az eredményhirdetést, már a buszmegállóból hívtuk fel a hírrel kissé szomorkásan, hogy mégsem sikerült a nagydíj, „csak” az Olsvai.

– Leteremtettem őket, hogy ne vicceljenek, hiszen az Olsvai-díj minimum egyenértékű a nagydíjjal, hatalmas elismerés, hogy megkaptuk, hiszen a kiírás szabálya szerint csak „azon legkiemelkedőbb színvonalú népzenei együttesek, szólisták kaphatják meg, akik a tiszta forrásból merítve éltetik, ápolják hagyományainkat”. A tavaly alapított Olsvai Imre-díjat októberben adták át először, és egy évben az alföldi, valamint a dunántúli gálán csak egyet-egyet adnak át belőle. Zalában a Nefelejcs Nyugdíjas Klub Dalköre az első, amely Olsvai-díjas népdalkörnek mondhatja magát. Az elismerést az ország leghíresebb népzenészeiből álló zsűritől kapták, egy nagyon erős mezőnyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában