Kultúra

2017.01.02. 15:55

Ő volt az Egri csillagok látványtervezője - Szász Endre-emlékkiállítás Egerszegen

Zalaegerszeg - Szász Endre Munkácsy-díjas festő és grafikusművész alkotásaiból látható emléktárlat a városi hangversenyteremben.

Magyar Hajnalka

A kiállítás novemberben nyitotta meg kapuit, az alkotó 90. születésnapja előtt tisztelegve. Szász Endre (1926 - 2003) özvegye, a hagyaték gondozója, Szászné Hajdú Katalin rendszeresen tesz azért, hogy a gazdag örökségből minél szélesebb közönség kapjon ízelítőt.

Van miből meríteni, hiszen az erdélyi gyökerű alkotó kanadai, majd amerikai impressziókkal gazdagította látásmódját, létrehozva egy komplex, csak rá jellemző látványvilágot - hangoztatta a megnyitón az életutat méltatva Feledy Balázs művészeti író, kritikus. Művei hatalmas ismertségre és  népszerűségre tettek szert, azt azonban kevesebben tudták róla, hogy 1950-ben fegyverrejtegetésért 10 év börtönre ítélték, amiből egy évet le is töltött. Ugyancsak kevésbé közismert, hogy ő volt az Egri csillagok című film látványtervezője.

Reprodukció: Pezzetta Umberto

Szász Endre sikeres és visszhangos karriert tudhatott magáénak, aminek igen jelentős fejezetét adták a könyvillusztrációk. Vélhetőleg rekordot döntött avval, hogy 1951 és 1960 között 600 könyvet illusztrált. A 11. századi perzsa költő, matematikus és filozófus, Omar Khajjám Rubáiyát című könyve az ő illusztrációival 1964-ben a British Museum nemzetközi pályázatán bekerült a világ 30 legszebb könyve közé. A jeles perzsa férfiúról készült Szász mű ugyancsak látható a zalaegerszegi kiállításon, amely zömében grafikákat, színes nyomatokat, és tervei alapján készült faliszőnyegeket vonultat fel, ám ízelítőt kapunk a hollóházi porcelángyár számára készült tervek világából is. A kiállítás január 7-ig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!