jövőre

2019.08.13. 21:16

Nemzeti elsőáldozással kezdődik az eucharisztikus kongresszus

A 2020. szeptember 13-tól 20-ig tartó kongresszus nyitó szentmiséjén, a Puskás Ferenc Stadionban „nagy nemzeti elsőáldozást szeretnénk rendezni, ami nemcsak a határokon belül, hanem a határokon túlról is számos fiatalt és akár idősebb” elsőáldozót vonz majd – fogalmazott Mohos Gábor.

Nemzeti elsőáldozással kezdődik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jövőre Budapesten – mondta el Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök az M5 kulturális csatorna híradójában.

Utoljára 1938-ban volt ilyen elsőáldozás Magyarországon – tette hozzá.

A püspök arról is beszélt: az eucharisztia „Isten szeretettitkát” hordozza. Azt, hogy „Isten eljött erre a földre, hogy megossza velünk a sorsunkat annak minden szépségével és minden szörnyűségével együtt”.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek, a záró szentmisét szeptember 20-án a Hősök terén mutatják be.

Az eucharisztia szó egyszerre jelent szentmisét, az utolsó vacsorát megjelenítő cselekményt és az Oltáriszentséget, a szentmisén Jézus Krisztus testévé és vérévé átváltoztatott kenyeret és bort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában