Kultúra

2017.01.23. 14:29

A kávéscsészék szerelmese a nagykanizsai mesterszakács

Nagykanizsa – Közel ezer darabos csészegyűjteménnyel büszkélkedhet Prikryl József Venesz-díjas mesterszakács. A világ minden földrészéről rendelkezik egy-egy szép darabbal, a legbüszkébb azonban azokra a görög csészékre, melyek oldalát az Íliász jelenetsora díszíti.

Horváth-Balogh Attila

– Az egész úgy indult, hogy 2005 tavaszán a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület szakmai foglalkozására meghívtunk kávéforgalmazókat, akik a bemutatóra ajándékba hoztak csészéket – bocsátotta előre Prikryl József. – Pár darabbal indult a hobbim, de beleszerelmesedtem a kávéscsészékbe, a szépségükbe, a kecsességükbe. Hála Istennek, a párommal sokfelé jártunk a világban, és mindenhonnét gyarapítottuk egy-két darabbal a gyűjteményt. Sőt, Albániából, Montenegróból, ahol kultúrája van a kávézásnak, 48-cal tértünk haza.

A szebbnél szebb csészék a konyhában sorakoznak, kifejezetten a számukra készített esztétikus polcrendszeren, beborítva egy egész falat. Már ránézésre is hihetetlen mennyiségről van szó, amiket bizony, – s erről a bennük gyönyörködő szemlélő hajlamos megfeledkezni – tisztán kell tartani. Ez jobbára Prikryl József párjának, Bohn Ildikónak a feladata, de azért természetesen, a gyűjtemény tulajdonosa sem húzza ki magát a nem kis koncentrációt igénylő munkából. Még egy sem tört el takarítás közben...


Fotó: Gergely Szilárd

– Engem csak az eszpresszós csészék érdekelnek – jelentette ki Prikryl József. – A kávéscsészék ugyanis többfélék lehetnek, gondoljunk akár a capuccino-s, vagy a hosszú kávékhoz méretezett csészékre. Nyugat-Európában, főleg német nyelvterületen voltak kedveltek az öblösebb formák, az eszpresszós üvegpohár viszont kifejezetten magyar specialitás; utóbbit gyártották itt, Kanizsán, az Üveggyárban is. Tíz évvel ezelőtt már a nyújtott formájú csészék voltak trendik, érzékelhető tehát, hogy ezen a területen is van egyfajta divat, ami folyamatosan változik. Más: régen vékonyfalú csészék készültek, ma már inkább vastagok, ami azért fontos, mert ezekben nem hűl ki olyan hamar a kávé. Üresen a kávéfőző tetején melegítik őket, úgy engedik beléjük a forró feketét, ami így sokáig meleg marad.

A mesterszakács azt is elmondta, a legkedvesebbek számára azok a görög csészék, amelyek oldalát az Íliászból vett jelenetsor díszíti. De szereti a Csehországban készült van Gogh-sorozatot is, amelyeket a holland festőművész alkotásai és önarcképe díszítenek. Különlegességük, hogy fülük direkt csonka – vélhetően Vincent van Gogh levágott egyik fülére utalnak. A 6 darabos készletet a nagykanizsai bolhapiacon vásárolta meg, darabját 100 forintért.

– Hatvan országból van csészém, köztük Moldáviából, Brazíliából és Japánból is – folytatta. – A japán csészék csodálatos festéssel készültek, de tudok mutatni korzikait is, amit parafából készült burkolat borít. Nyilván, mert Korzika igazi parafa-nagyhatalom. Nem tagadom, volt már, hogy felvetődött, abbahagyjuk a gyűjtést. De közben rájöttünk, hogy az előszobában van még üres fal Persze, ezekből a csészékből soha nem iszom. Vannak arra a célra tartott, de számomra ugyanúgy kedves csészék, csak azokból tudok örömmel elfogyasztani egy finom kávét – mert valóban nem mindegy, hogy az ember miből kortyolja a feketét...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!