Standard és latin-amerikai táncok, ritmusok a parketten

2019.03.14. 17:30

Négy zalai egyesület képviselte a megyét a Magyar TáncSport versenyén

A társastánc egyesületek egyik legfontosabb seregszemléjét, a Nyugat-Magyarország területi bajnokságát Kaposváron rendezték. A versenyen számos zalai csapat szerepelt, akik több dobogós helyezéssel tértek haza.

Benedek Bálint

Az Eraklin négy bajnoki címe közül az egyiket a dobogó csúcsán álló Birkás Sára és Horváth Gergő kettőse szállította

Fotó: ZH Archívum

A Magyar TáncSport Szakszövetség viadala a társastánc szakágban az év egyik legrangosabb megmérettetése. Ezeken a versenyeken jellemzően minden aktív versenytáncos képviselteti magát, hiszen az egyénileg elnyerhető címen túl az egyesületek bajnoki sorozatának éves összevetésében is nagy súllyal bír a szereplés. Ezért a nagykanizsai Eraklin Táncklub Egyesület mellett a vonyarcvashegyi EMotion Táncstúdió, valamint a zalaegerszegi Gála Társastáncklub Egyesület és a Press Dance TSE is képviseltette magát.

Az „eraklinosok” hónapok óta tudatosan készültek standard és latin-amerikai táncokból. Felkészítőjük, Lekszikov Csaba elmondta: a felkészülés során nagy hangsúlyt fektettek a tánctechnikára, egyensúly helyzetekre, zeneiségre és a testképek megformálására. Ezeken kívül foglalkoztak az erőnléttel is, bár a versenyen bebizonyosodott, hogy ezen a téren sokat kell még dolgozniuk. Az eredményekkel elégedett, de néhány tanítványukban maradt még tartalék. Persze dicséretes, hogy négy kategóriában is bajnoki címet ünnepelhettek.

Filák Marek, az EMotion vezetője szintén elégedetten konstatálta a történteket. Szerinte a táncosaik nagyszerű teljesítményt nyújtottak, hiszen kilenc kettősük is döntőben táncolt, kettő duó pedig aranyérmet szállított. Az esemény más okból is különlegesnek számít az egyesületük életében.

Az Eraklin négy bajnoki címe közül az egyiket a dobogó csúcsán álló Birkás Sára és Horváth Gergő kettőse szállította Fotó: ZH Archívum

– A táncosaink életükben először léptek parkettre standard táncaikkal, a stílussal csak fél éve kezdtek ismerkedni – folytatta. – Elfogulatlanul állítható, hogy szépen helyt­álltak a feladatban, ráadásul két párosunk is döntőt táncolhatott ezekben a számokban.

A zalaegerszegi Gála TE tanárai: Salamonné Kuzma Re­náta táncmester, Tóth Mónika Éva táncpedagógus és Kuzma Péter táncmester, szakedző az eredményekkel nem minden esetben elégedettek. Olykor a párosok előbbre tartanak, mint azt a helyezéseik mutatják. Természetesen büszkék a párosok teljesítményére és támogatják a további fejlődéshez szükséges tréningeket is. A klubközi megmérettetések mellett márciusban Pécsen lesz országos bajnokság, Kaposváron pedig a látványtánc szövetség kvalifikációs viadalait tartják.

Eredmények, dobogósok. E versenyosztály, standard tánc. Gyermek2: 2. Gaider Gergely Csanád, Horváth Alíz (Gála). Junior1: Horváth Gergő, Birkás Sára (Eraklin). Felnőtt: 1. Szomi Tamás, Birkás Emese (Eraklin), 3. Ujláb Bence, Bogdán Lilla (EMotion). Senior2: 2. Baticz Zoltán, Baticzné Molnár Éva (Eraklin). Latin tánc. Junior1: 1. Horváth Gergő, Birkás Sára (Eraklin), 2. Berényi Dénes Mihály, Berta Antónia (EMotion). Ifjúsági: 3. Balassa Albin, Szöllősi Eszter (EMotion). Felnőtt: 2. Szomi Tamás, Birkás Emese (Eraklin). Senior2: 1. Baticz Zoltán, Baticzné Molnár Éva (Eraklin). D versenyosztály, standard tánc. Felnőtt: 3. Benkő Dániel István, Szabó Kata Fanni (Eraklin). Latin tánc. Junior2: 1. Tihanyi Barnabás, Sümegi Anett Júlia (EMotion). Ifjúsági: 1. Bedecs András, Bedő Tamara Julianna (EMotion). Felnőtt: 2. Benkő Dániel István, Szabó Kata Fanni (Eraklin). C versenyosztály, standard tánc. Junior1: 1. Beke Mátyás, Darabos Emma (Gála). Latin tánc. Junior1: 3. Beke Mátyás, Darabos Emma (Gála). Ifjúsági: 1. Bangó Milán, Bucsi Fanni (Press Dance). B versenyosztály. Latin tánc. Junior2: 2. Tuboly Zsombor, Salamon Sára (Gála).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában