Helyi kultúra

2017.11.11. 09:30

Mesélő várból lett Hölgyklub Nagykanizsán

Volt egyszer egy mesélő vár, amit úgy hívtak, Honvéd Kaszinó. Tizenöt éve néhány elszánt hölgyben felötlött a gondolat, hogy a várban klubot alapítsanak. Kizárólag hölgyek számára...

Szabó Zsófia

A Hölgyklub alapítói közül Keppel Julianna, Büki Pálné, Kovács Józsefné

Fotó: Gergely Szilárd

Így alakult meg 2002-ben a Honvéd Kaszinó Hölgyklubja. A népes kör, amely összetartásáról, kulturális rendezvényeiről, karitatív tevékenységéről ismert, pénteken ünnepelte tizenöt éves jubileumát.

Az ünnepség résztvevőit elsőként Büki Pálné, a klub vezetője, alapító tagja köszöntötte. Beszédében utalt arra, kezdetben még Feigl Mariannal közösen alkották a klubok. Majd öten lettek, időközben pedig még többen: mindnyájan hozták ötleteiket, elképzeléseiket és barátaikat.

A klub tevékenységéről Halmos Ildikó, a házigazda Honvéd Kaszinó igazgatója is elismeréssel szólt. Kiemelte azt is: van egy hölgy, aki bátorságával, tapasztalataival, leleményességével a rábízott embereket biztonságba juttatta. Fáradhatatlanul, örömmel szervezi a munkát Büki Pálné, a klub vezetője, alapítója.


A Hölgyklub alapítói közül Keppel Julianna, Büki Pálné, Kovács Józsefné
Fotós: Gergely Szilárd

A műsorokkal, vendéglátással színesített esten is gondolt a nehéz sorsú emberekre a Hölgyklub. A Családok Átmeneti Otthona számára, a klub egyik pártoló tagjának köszönhetően, babamérleget adtak át, melyet Hársfalvi-Gombos Viktória intézményvezető vett át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában