Kultúra

2011.02.09. 18:28

Megújul a szíművészeti képzési struktúrája

A versenyképesség megőrzésével indokolja a Színház- és Filmművészeti Egyetem a Film- és Televízió Főtanszak képzési struktúrájának átalakítását. Balázs Gábor hangmester, megbízott tanszékvezető az MTI-nek elmondta: a kétlépcsős rendszerrel a szakemberek gyakorlati képzését szeretnék erősíteni.

MTI


Mint Balázs Gábor kiemelte, a megújuló BA képzésben összehangolták az elméleti és a gyakorlati oktatást. "Kevés gyakorlat volt eddig, most erre nagyobb hangsúlyt fektetünk. A BA fokozat szakképzést ad és az erre épülő MA lesz a művészképzés" - nyilatkozta tanszékvezető, aki szerint ez utóbbin "átjárhatóvá" teszik a szakokat akár más egyetemekről érkezőknek is. "Szükség lesz felzárkóztató képzésre, de nyitott struktúrát képzeltünk el" - szögezte le Balázs Gábor.
   
Hozzátette, hogy a mesterképzéshez jelenleg a rendező, a dokumentumfilmes és az operatőr szak akkreditálása zajlik. A tanszékvezető szerint mire az idén induló osztály végez, addigra a többi mesterszakot is elfogadtatják a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottsággal.
   
A tervek szerint hasonló létszámmal indulnak a szakok, szakirányok - film- és televízió-rendező, kameraman, filmdramaturg, vágó, hangmester és gyártásszervező -, és a képzésben nagy hangsúlyt fektetnek majd a csapatmunkára. "Közösen tanulnak, dolgoznak, reális alapokon nyugvó teamek jönnek létre, amelyek remélhetőleg később, az egyetem után is megmaradnak" - tette hozzá.
   
"Azt még nem tudni, hogy évente vagy kétévente indítunk-e osztályt, de a célunk az, hogy előre lehessen tudni, mikor, milyen típusú képzés indul" - mondta a tanszékvezető.
   
A tanterv tematikus félévekre épül; az elsőben főleg az önismeretre helyezik a hangsúlyt, a másodikban a dokumentumfilmek kerülnek terítékre. Ezután egy teljes évet szánnak a televíziózásra, majd a kereskedelmi műfajokat és az új típusú platformok műsortartalmának előállítását tanulhatják meg a hallgatók. Ez utóbbiról Balázs Gábor megjegyezte: főleg az internetes és mobiltartalmak készítésével szeretnék megismertetni a hallgatókat, amihez a jelenlegi oktatók szemléletváltására vagy a területről érkező szakemberek bevonására is szükség lehet. A BA képzés utolsó féléve szól csak a fikciós művekről, ekkor egy kisjátékfilm elkészítése lesz a feladat.
  
  "A változások az elméleti oktatást is érintik, szeretnénk koncentráltabban, nagyobb blokkokban tanítani" - tette hozzá Balázs Gábor.
   
A tanszékvezető ugyanakkor leszögezte: a cél, hogy a hallgatók munkába állhassanak az egyetem befejeztével. Erre szerinte biztató jelek mutatkoznak, hiszen évről évre több külföldi film készül Magyarországon.
   
"Fontos, hogy az egyetem nemzetközivé váljon, ezért minél több külföldi oktatót szeretnénk meghívni. Lesz, aki kurzust tart majd, mások konferencián vesznek részt" - magyarázta, majd hozzátette: a céljuk, hogy a hallgatók minél több külföldi projektben vehessenek részt.
   
Az MTI kérdésére, hogy a gyakorlati képzést nem veszélyezteti-e a filmszakma éppen zajló átalakítása, Balázs Gábor úgy vélekedett, hogy a struktúra kialakításánál hosszú távra terveztek. "Reméljük, mire végeznek, újra beindul a magyar filmkészítés, és kialakul egy új finanszírozási rendszer" - tette hozzá.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!