Kultúra

2016.12.22. 16:01

Már "beszéli" a madarak nyelvét

Egérrel hadakozó gólya, halászó gyurgyalag és szerelmes hattyúpár. Szabó Zsolt természetfotós a madarak viselkedését, szokásait és talán még a lelkivilágukat is pontosan ismeri.

Benedek Bálint

- Mindössze három éve tavasszal kezdtem természetfotózással foglalkozni. Nagyon hamar a madarak felé fordult az érdeklődésem, azon a nyáron ugyanis rátaláltam egy közel 80 egyedből álló gyurgyalagtelepre, ahová azóta minden tavasszal visszajárok - avatott be a kezdetekbe a kétgyermekes édesapa. - A madarak viselkedése, egyedenként eltérő személyisége lenyűgöz. Sok emberi vonást is tükröznek, úszni és még énekelni is tudnak s némelyik faj egészen színpompás.

A természetfotózás csínját-bínját Szabó Zsolt szakkönyvekből és a szintén madarak fényképezésére specializálódott barátjától, Maros Sándortól tanulta meg.

Szabó Zsolt egészen a Hortobágyig utazott a rétisas portréjáért
Fotó: Szakony Attila

- Persze kimondhatatlan büszkeség a jól sikerült fotó, de nem szabad, hogy a történet rólunk szóljon, és gátlástalanul beavatkozzunk az előttünk lejátszódó folyamatokba a jó végeredmény kedvéért - mesélte az informatikusként dolgozó férfi. - Sokszor csak hátradőlök, és az exponáló gomb lenyomása nélkül szemlélem a körülöttem történő eseményeket. Kifejezetten jóleső érzés, amikor sikerül valami esztétikusat alkotni.

Szabó Zsolt úgy érzi: egy természetfotós munkafolyamatának nem ott kellene végződnie, hogy lenyomja a gombot, majd utána megszerkeszti a képet a számítógépen. A fotózás szerves része lehetne a szemléletformálásnak, hogy a mai emberek gondolkodásába még inkább beépüljön a környezetvédelem fontossága.

A gerlét sem Zala megyében örökítette meg

- A természetfotózás számomra életforma - folytatta. - Azt gondolom, hogy ezt mindenki érti, akinek ez a kedvenc időtöltése. Ha a kiállítást nézve egy kicsit is elgondolkoznak a gyerekek és a szüleik a természet szépségéről, annak sérülékenységéről és arról, hogy mennyire kell vigyáznunk rá, akkor már megérte elkészíteni a képeket.

A legnagyobb kihívás közel kerülni a madarakhoz. A nagykanizsai művész többféle álcázási módszerrel igyekszik láthatatlan maradni az állatok előtt. Többek között épített egy vízen úszó lest is, amivel közel kerülhet a mélyebb vizekben élő madarakhoz, azonban a szelídebb szárazföldi fajokat, például a gyurgyalagot álcaruha alól fotózza, hiszen ez sokkal nagyobb szabadságot és látóteret ad számára. A HSMK első emeleti galériájában január 7-ig látható kiállítás egyik látványos fotója egy jégmadár, mely nyitott csőrrel mutatta meg magát.

A jégmadár csőrét nagyra nyitotta előtte

- Ebben az esetben könnyű dolgom volt, hiszen az épített lesem párkányára szállt a madár, és a plexin keresztül kopogott be - így Zsolt. - Másfél méterről sikerült úgy lefényképeznem, hogy kis túlzással szinte a gyomráig belátni. Ez persze szerencsés véletlen, bár a mesterem, Maros Sándor egyszer azt mondta, biztosan „madármágnes" van bennem, hiszen mindig megtalálnak a legszebb példányok. A rétisasról készült portréért a Hortobágyra mentem, hiszen ott húsz méteren belül lehet lefotózni ezeket a csodálatos ragadozókat. De például látható a tárlaton olyan szárnyas tünemény is, a meggyvágó, amely egy kanizsai kertben mutatta meg magát, ahogy a szántásban gázoló, egereket reggeliző gólyát is a városhoz közeli szántóföldön pillantottam meg.

Ahhoz, hogy a legjobb képkockákat készítse el, olykor elég korán fel kell kelnie, ám ilyenkor annyira izgatott a lehetőségtől, hogy szinte óra sem szükséges az ébredéshez. Az időjárás viszontagságai ellen pedig „profi" ruhákkal védekezik. Vízálló, jó minőségű és meleg holmikat használ, így az nem fordulhat elő, hogy az időjárás miatt kihagyjon egy alkalmat a természetben.

A gyurgyalagot vadászat közben kapta lencsevégre a természetfotós, a lakóhelye közelében

- A fotók jelentős részét Nagykanizsa környékén készítem, ezt a vidéket jól ismerem és kifejezetten szeretem - tette hozzá Szabó Zsolt. - A vizes élőhely madarait ugyanolyan szívesen fotózom, mint a gólyát vagy a gyurgyalagot, esetleg a ragadozókat. Rengeteg kép ötlete van a fejemben, amiket el szeretnék készíteni, álomfajok és helyzetek mindig vannak, de ezekben sokszor talán az a jó, ha az ember nem éri el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!