Lugosi Béla, alias Drakula gróf élete, bábokkal elmesélve

Lugosi Béla (1882–1956), a Drakula szerepében világhírűvé vált magyar-amerikai színész sorsát idézte elénk a minap a Griff Bábszínházban Kiss Ágnes bábszínész az általa rendezett egyszemélyes darabban. A szegedi Barboncás Társulat Un-dead című korhatáros produkciója arra vállalkozott, hogy a bábművészet eszközeivel mutassa be egy szélsőségektől korbácsolt pályakép kilenc fejezetét. Egy olyan ember sorsát, akinek a nagyvilágban fényesebb a kultusza, mint idehaza, aki csillagot kapott Hollywoodban, mégis lecsúszott sztárként végezte. Személye olyannyira összeforrt Drakula alakjával, hogy legendás jelmezében helyezték sírba. Morbid legenda kering arról, hogy a temetésén egy kolléga felvetette, a biztonság kedvéért nem kellene-e mégis karóval átütni a szívét…

Az előadás fordított kronológia mentén halad, a vég a kezdet. Kiss Ágnes a halál játékos kedvű angyalaként bűvöli elő koporsójából Lugosit, s ez a koporsó aztán sokféle szerepkört tölt be az előadás során. Feltűnik az ünnepelt film­csillag fényes öltözőjeként, rotyogtatástól hangos udvari budiként, szénszállító csilleként, újszülöttet dajkáló pólyaként, s Kharón ladikjaként is, ahogy a visszafelé haladó életfejezetek megkívánják.

Az életút bemutatása atmoszferikus és szuggesztív. A sötét tónus uralja az előadást, ám ez cseppet sem nyomasztó, az alkotó a valós életrajzi szálak közé rendre verbális és bábos gegeket sző. Hangja, mimikája láttató erejű, finom humorral árnyalja a horrorisztikus alapvetést. Láthatjuk Lugosit morfinistaként, akinek kezelési költségeit Sinatra állta; mellőzött színészként, aki B kategóriás filmekben amortizálta hírnevét; ünnepelt szupersztárként, aki több rajongói levelet kapott, mint Clark Gable; szerelmes férfiként, akiért bomlottak a nők; „migráncsként”, aki fűtőnek állt a Gróf Tisza Istvánról elnevezett gőzhajón, hogy Amerikába szökhessen; katonaként, aki az első világháborúban kitüntette magát az orosz fronton, s még RaszPutyinnal is cimborált; kezdő színészként a Nemzetiben, ahol Jézus szerepét játszotta, s egy színpadra kerülhetett Jászai Marival; suhancként, aki 12 évesen megszökött otthonról, s bányában vállalt munkát, hogy színészi ambícióihoz pénzt keressen; s kisgyerekként, akinek életében a mama, a hintaló és az apai nadrágszíj játszott főszerepet.

A sokféle érzelmi hatás a darab végére szomorkás szánalomba fut. Tanúi vagyunk Lugosi-Drakula vergődő küzdelmének, hogy koporsó-ladikjában átevezzen a végső nyugalom partjára, de a ráosztott szerep ezt nem engedi. A produkció tartalmi és technikai kivitelezése emberes erőpróbát sejtet. A fehérre maszkolt arcú, karikás szemű színésznek annyira erős a személyes jelenléte, hogy időnként meg is feledkezünk róla, hogy mindeközben a bábokat is mozgatja. Pedig van mit nézni, a jelenetekben sokféle bábtechnikát alkalmaz Kiss Ágnes, marionett, pálcás báb, árnyjáték, tárgyanimáció, kesztyűs báb, bunraku, tenyérbáb egyaránt elénk kerül. Kiemelést érdemel az autentikus zenei aláfestés is.

A darab megszületése egy kósza intuíciónak köszönhető. Az internet dobta a színész-rendező elé Karinthy Gábor sírversét, aminek befejező sorai így szólnak: „A hátán hordta koporsóját,/ megbotlott és belefeküdt.” A kép azonnal Lugosit hívta elő Kiss Ágnes képzeletéből, s máris alkotótársak verbuválásába kezdett. S hogy kik ők? Író, dramaturg Vészits Andrea, bábkészítő Kiss Attila Etele, bábok textil­része Tóth Andrea, díszletkészítő Jernei János, zenei szerkesztő Palyov Tamás.