Könyvbemutató

2017.10.10. 09:00

Bajnok, oktató és példakép is – Könyvbemutatót tartottak Keszthelyen

Sport-és víváskedvelőknek, magyarságot tisztelőknek ajánlja a Borsody Lászlót bemutató kötetet Gausz Tamás szablyavívó oktató. A vívás történetében meghatározó és saját módszert kialakító vívómesterről szóló kötetet tegnap ő mutatta be a városi könyvtárban.

Keszey Ágnes

Pappné Beke Judit a könyvtár igazgatója és Gausz Tamás Fotó: A szerző

Példaképként is szeretnék állítani a mai fiatalok elé Borsody Lászlót, akinek életéről és munkásságáról szól A géniusz árvái című könyv.

Pappné Beke Judit a könyvtár igazgatója és Gausz Tamás Fotó: A szerző

– Ő három kiemelkedő vívómester keze alatt fejlődött ki az 1900-as évek elején. Az ő tudásuk alapján rendszerezte a vívómozdulatokat és olyan új dolgokat tett mellé, amivel kiemelkedőt alkotott mint versenyző, majd a tanítványai is – mondta el Gausz Tamás, a Magyar Szablyavívó Iskola oktatója. A Borsod-módszer jelentősége, hogy kiismerhetetlen a vívók technikája. A könyvbemutatón jelenlévők megnézhették a vívómester életét bemutató filmet is, mely a könyv előzményeként született meg. Az esten a Magyar Szablyavívó Egyesület egy kötet ajándékozott a könyvtárnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában