Kultúra

2016.11.30. 19:30

Klebelsberg-napok két helyszínen

Muraszemenye - A letenyei körzet általános iskolái a 2000-es évek elején szövetségbe tömörültek. Ennek tagjai feladatuknak tekintik Klebelsberg Kuno hajdani kultuszminiszter szellemi hagyatékának ápolását.

Mirkó Imre

A Letenye és Környéke Iskolaszövetség eleinte intézmények közötti műhelymunkát, szakmai rendezvényeket, intézményvezetői fórumokat szervezett, s a köznevelés aktuális problémáinak megoldására, a jó gyakorlatok terjesztésére törekedett. Majd 2007-ben felhívást intézett az iskolákhoz: emlékezzenek meg az egykori letenyei járásban 1927 és 30 közt megvalósult népiskola-építési programról. Ennek keretében az első emléktábla Becsehelyen, az egykori Pola település iskolájának falára került fel.


Szakmai műhelybeszélgetés a muraszemenyei iskolában. Ápolják Klebelsberg szellemi hagyatékát Fotó: Mirkó Imre

A Klebelsberg Kuno nevéhez kötődő program keretében a letenyei járás 16 településén épült új iskola (a falvak közül hét addig oktatási intézmény nélkül volt), további 3 helyszínen pedig tanterem. Összesen 36 tanterem és 20 tanítói lakás volt az eredmény. Minden 5 kilométeres átmérőjű körben legalább egy iskola nyitotta meg kapuit - ahogy arról a népiskola-építési törvény rendelkezett.

A ma már körzetnek nevezett járásban 2007 és 2012 között több régi iskolaépület falára is felkerült az emléktábla, illetve azóta is évről évre különböző rendezvények keretében emlékeznek meg az egykori programról, illetve a kultuszminiszterről.

Idén a Klebelsberg-napok programjai Muraszemenyén és Becsehelyen zajlottak le. A Muraszemenyei Általános Iskola rendhagyó tanítási órákat, túrákat és iskolatörténeti kiállítást rendezett a hagyományok ápolásának jegyében. A járás pedagógusai számára szakmai műhelybeszélgetést szerveztek. A sorozat jelentős eseménye volt az iskolák közötti Klebelsberg csapatverseny a becsehelyi iskolában, nyolc csapat részvételével. A verseny első és második helyezettje a becsehelyi, a harmadik pedig a muraszemenyei intézményből került ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!