pókember és társai

2017.11.16. 09:51

Képregényfesztivált rendeznek a szegedi Somogyi-könyvtárban

A magyar képregény műfaj múltjával és jelenével ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba. De nem hiányoznak a belga-francia, amerikai, jugoszláv sőt a lengyel albumok sem.

A könyvtár földszintjén és alagsorában az előadások, játékok, gyermekprogramok mellett a rajongók az idén is alkotás közben figyelhetik meg kedvenc képregényrajzolójukat, sőt, a vállalkozó kedvűek ceruzát ragadva akár be is kapcsolódhatnak a munkába. A fesztiválon a képregénykiadók és -terjesztők is bemutatják újdonságaikat – tájékoztattak a szervezők..

A könyvtárban kiállítás látható Haui József munkáiból, aki a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének rajzolójaként olyan sorozatokon dolgozott, mint a Vízipók-Csodapók, a Mézga család, a Magyar Népmesék vagy a Kérem a következőt!, több száz könyvet illusztrált, gazdag képregényes életművéből pedig a Bucó, Szetti, Tacsi albumai a legismertebbek.

Tárlat mutatja be a lengyel történelmi képregényeket is, melyek az elmúlt évtizedben identitás (újra)értelmezésének egyik eszközévé váltak.

Az előadásokon szó esik arról, miért éppen a kilencedik művészeti ágnak tartják a képregényt, milyen politikai motívumok fedezhetők föl a francia és az amerikai sci-fi képregényekben. Kertész Sándor készülő képregény-történeti kötete alapján áttekintést ad a műfaj hazai rég- és közelmúltjáról, összehasonlítják a mítoszok és a képregények hőseinek útját, és bemutatkozik egy új, Erdélyben készült képregényhavilap, a Fantomatika is.

Borítókép: Mátyás királyról készült magyar képregényeket szemlélnek a látogatók a Budapesti Történeti Múzeumban 2008. július 25-én.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!