Húszéves a kanizsai Honvéd Kaszinó Énekkara

- Ha igaz, hogy a zene gyógyít, akkor mi 20 éve gyógyítjuk a környezetünket és magunkat az énekünkkel – fogalmazott Halmos Ildikó, az énekkar művészeti vezetője. – Hiszem, hogy közben mi is jobbak lettünk, másokat is jobbá tettünk.

Halmos Ildikó 1997-ben került az intézményhez, az első saját „gyermeke” az énekkar lett.

- Kezdetben a honvédséghez szorosan kötődő emberekből állt össze, de szerettem volna egy nyugdíjas pedagógus kezébe adni az énekkar vezetését – mesélte. – Aztán az első próba után elkezdtünk együtt énekelni, összeforrt a társaság. Amikor többen voltunk, akkor még kórusművekkel is próbálkoztunk, most leginkább érthetően katonadalok és népdalok alkotják a repertoárt. A 25 fős kórus szinte valamennyi városi rendezvényen fellép. Két évvel ezelőtt, október 23-án a honvédelmi miniszter oklevéllel fejezte ki elismerését a magyar katonazenei hagyományok megőrzéséért, ápolásáért, közvetítéséért és sikeres szerepléseinkért.

Halmos Ildikónak a csodálatos pillanatok mellett rengeteg szakmai kihívás és nehézség kísérte az útját. A jobbára nyugdíjasok alkotta művészeti társaság igényelte a törődést, a szervezést, szerencsére mindig igyekezett jó partner lenni.

- A próbák rendszerint változatosak, de összeségében jó hangulatban telnek – tette hozzá a művészeti vezető. – Az idő előrehaladtával a tagok viszont többet betegeskednek, ettől függetlenül sokak kitartanak és igyekeznek eljönni, hiszen itt addig kicsit megfeledkeznek a problémáikról, s ez nagyon jó irány lehet.

A közösség másik motorja, Iványi Miklós, aki fényképekkel gazdagon átszőtt kötettel lepte meg a régi-új tagokat.

- A nyugdíjazásomat követően bő fél év múlva már ebben a társaságban énekeltem – emlékezett vissza a kezdetekre Iványi Miklós. – Az emlékkönyv összeállításában sokat segítettek a tagok, hiszen mindenki őrzött valamilyen képet, emléket a csapatról. Nemcsak a fellépésekről, hanem közös összejövetelekről, a vidám archívumból pedig élmény volt szemezgetni.

Iványi Miklós is úgy érzi, a kaszinó énekkara olyan összetartó gárda, melyből elég kevés van a mai világban, éppen ezért minden együtt töltött pillanatot különösen megbecsülnek. Bár az idősek rendszerint feltöltődnek a találkozások alkalmával, ám a kor előrehaladtával a betegségek előjönnek, ám igyekszünk minél több új tagot mozgósítani.