Monok Balázs mondhatni teljesen hétköznapi hős, mint bármelyikünk. Rajztanárként dolgozik az Ady-gimnáziumban, párjával Kiss Ágnes Katinka festőművésszel együtt neveli eleven gyermekeit, a kilencéves Emmát és a kamaszkorú Marcit. Eközben jut ideje saját művészi kibontakozására. Vagy mégsem annyi, amennyit szeretne? A lemezen hallható történetekből akár mesekönyv is születhetett volna, ám a szerző inkább dallá formálta, komponálta őket. Balázs 14 éves, amikor az első akkordokat elleste Varga Krisztiántól, a páterdombi Pipacs kávézó lépcsőjén. Mégsem ez lett a választott szakma, hanem először szakmai vásárokban dekorált, tervezett enteriőröket, majd Németh Klára unszolására képezte magát rajztanárrá. A zene mindig végigkísérte, fiatal tehetségkutatókon lépett fel, saját zenekarát a Kompot 2000-ben alapította, Kovács Veróval, Hollósi Sándorral, Kocsmár Péterrel, Horváth Norberttel. 2007-ben megszületett kisfia, így a gitár egyelőre a sarokban porosodott. Egészen mostanáig.
Monok Balázs dalszerzés közben kislányával, Emmával.
– Az évek múlásával kimerült a rock és alternatív készlet, ihletés, most valami újra vágytam – meséli Monok Balázs. – Időközben szülőkké lettünk, más lett az életvitel, és most szembesülők azzal, hogy jó lenne útravaló-csomag a gyerekeknek. Nem könnyű felelős felnőttnek lenni. Amikor mi voltunk gyerekek, például egy faluban ott volt az egész rokonság, több generáció, együtt laktak, segítették egymást. A mai világban egyre jobban elszigetelődünk. Egymástól és a szüleinktől. Most érzem és észreveszem, hogy talán azokat a bántásokat, meg nem értettséget kapom vissza, ahogy én fordultam feléjük. Ilyen az élet rendje. A modernitás túl nagy magabiztosságot ad a mai fiataloknak, amit nem támaszt alá semmi. Gyermekkoromban a szomszéd asztalos bácsi megengedte, hogy műhelyében használjam a kalapácsot, játsszak a lehulló forgácsokkal, segítette a kézügyesség kialakulását. A suliban tanárként is látom, hogy mennyire a technológia, a mai okos eszközök varázsában élnek, még egy egyszerű origami figurát is nehezen hajtogatnak.
– Ezt látva írt is azonnal egy dalt, Monitorfüggőség címmel. Hasonló témák lesznek a december 5-én debütáló albumon?
– Igen, a hétköznapok rutinja. Nálunk reggeltől estig áll a bál. Reggel beülünk a kocsiba, iskolába vagy dolgozni megyünk, kapkodunk, nem figyelünk egymásra, mérgesek vagyunk. Belekomponáltam a matematika órát vagy a nyüzsgő iskolai menzát, ahol nem lehet nyugodtan enni. Aztán apuka elfelejti, hogy neki kéne az óvodás gyerekért menni. Következik a délutáni bevásárlás. Ekkor már nagyon ingerlékenyekké válunk, lehet, hogy gorombán fordulunk a belénk csimpaszkodó gyerekhez. Aztán elmegyünk fagyizni, miközben kidurran egy lufi. Otthon apa-anya vitatkozik. Egyre szomorúbbá válhatna a történet, mígnem bekúszik egy babasírás, gőgicsélés. Amikor Marci fiam csecsemő volt, felvettem a bababeszédet. A Marcinak című dal neki íródott akkor, ez is rajta van az albumon. Ez az első dal tulajdonképpen, a többit az elmúlt két évben írtam. A történet végén este lesz, ott kap helyet a Monitorfüggőség. Szóval előkaptam a gitárt és feldaloltam a hétköznapokat, hogy a gyerekek és felnőttek is értsék.
– Szeretnénk továbbgondolni a szereplők történetét, ami annyira a saját mindennapjainkra hajaz. Lesz folytatás?
– Lesz folytatás, mindenképpen. Amikor már mindenki nyugovóra tér, akkor kel életre az éjszakai világ. Ez nemcsak az álmokat jelenti, sőt. Azokról zenélek, akiket és amiket a sötétben nem látunk. Egy kutyának, szarvasnak jóval kifinomultabb érzékszerve van. A város szélén lakunk, sok természetközeli élményünk van. Ez a második rész egy év múlva készül el. Wettstein Tamás volt a zenei producer, jóval több dalt rögzítettünk, mint a mostani album, ám nincs elég időm, hogy napi szinten foglalkozzak még a többi történettel. Az tehát szó szerint a jövő zenéje. A munkám és hobbim mellett azért arra is ügyelnem kell, hogy maradjon elég szabadidőm a családra. Elvégre mégiscsak ők az elsők.
