Keszthely Kincse

2018.11.09. 20:00

Helyi értékek kerültek a kincsestárba Keszthelyen

Öt új kinccsel gazdagodott a keszthelyi értéktár. Az erről szóló okleveleket pénteken délután adták át a Balaton Színházban tartott ünnepségen.

Keszey Ágnes

A hátsó sorban az értéktár bizottság tagja Csótár András és elnöke Ruzsics Ferenc, mellette Hintalan László, a címert értéktárba javasló Örökség Alapítvány elnöke, a bazilikát képviselő dr. Kulcsár Dávid. Az első sorban a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport képviseletében Őry Gábor, a Ranolder iskola igazgatója és Aradvári Lászlóné, a csoport alapítója, a Kis Szent Teréz Kórus karnagya Pálné Szelencsik Klára, a Schnetzer-villát képviselő Markos Lászlóné, valamint az anekdotákat összegyűjtő Kardos József Fotó: Keszey Ágnes

Öt éve jött létre a helyi értéktár bizottság, mely a beérkezett javaslatok alapján dönt arról, mi kerülhet a helyi értéktárba, azaz viselheti a Keszthely Kincse címet.

Idén a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport, a város címere, a Kis Szent Teréz Bazilika előtti szobrok és keresztek, a Munkácsy utcában található műemlék: a szecessziós Schnetzer-villa, valamint a Kis Szent Teréz Kórus érdemelte ki az elismerést. Az okleveleket a Balaton Színházban megtartott KesztHelyi Értéknapon adták át, ahol bemutatták a Keszthelyi Anekdoták című, most megjelent füzetet is, melyet az értéktár bizottság munkáját segítő, a Goldmark Károly Művelődési Központban működő Hungarikum Klub adott ki.

A hátsó sorban az értéktár bizottság tagja Csótár András és elnöke Ruzsics Ferenc, mellette Hintalan László, a címert értéktárba javasló Örökség Alapítvány elnöke, a bazilikát képviselő dr. Kulcsár Dávid. Az első sorban a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport képviseletében Őry Gábor, a Ranolder iskola igazgatója és Aradvári Lászlóné, a csoport alapítója, a Kis Szent Teréz Kórus karnagya Pálné Szelencsik Klára, a Schnetzer-villát képviselő Markos Lászlóné, valamint az anekdotákat összegyűjtő Kardos József Fotó: Keszey Ágnes

 

 

42 tömör, csattanós, nagyrészt vidám, de néhány szomorú történet olvasható a kiadványban. A gyűjtést végző Kardos József elmondta, egyetlen történet egy csoporthoz, a ferences szerzetesekhez kapcsolódik, a többi olyan személyekről szól, akik valamilyen módon kapcsolódtak Keszthelyhez.

Az anekdoták az 1720-as évek évektől a jelenkorig mutatják be Keszthelyt, a város életét és a településhez fűződő személyiségeket. Így az olvasó többek között ismerkedhet a Festetics Györggyel, irodalmárokkal, betyárokkal, pedagógusokkal -s a történetekből tükröződik a város múltja s élete is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában