21°
33°
20°

Tíz lengyel városban rendezik meg a Magyar Filmtavaszt

Az idei Magyar Filmtavasz keretében tizenegy nagyjáték- és rövidfilmet láthat a lengyel közönség – tudatta Pászt Patrícia, a civil szervezetként működő Krakkói Magyar Centrum igazgatója.

A Magyar Filmtavasz című, immár 13. alkalommal rendezett vetítéssorozat jövő pénteken kezdődik Varsóban, a tíz lengyel városban bemutatandó filmek közül a sorozatot Mészáros Mártának az Aurora Borealis – Északi fény című alkotása nyitja meg – közölte az MTI-vel a Krakkói Magyar Centrum.

Mészáros Márta filmje mellett például Gárdos Éva Budapest noir, Bogdán Árpád Genezis, Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című játékfilmje lesz megtekinthető többek között Katowice, Krakkó, Lódz, Lublin, Poznan és Wroclaw mozitermeiben.

Mészáros Márta – Pataki Éva forgatókönyvíróval együtt – vendége lesz a krakkói és wroclawi bemutatónak is. A Budapest noir krakkói vetítésén pedig Kolovratnik Krisztián találkozik a közönséggel.

A Magyar Filmtavasz keretében vetítik Révész Nagyi Projekt című dokumentumfilmjét is. A rövidfilmek szekciójában a lengyel közönségnek alkalma lesz megtekinteni Pápai Pici Varjúháj, Gyimesi Anna Negyven év, Hegyi Olivér Take me please, Dudás Balázs Welcome és Varga Tímea Még nem című díjazott alkotásait.

„Európában nincs még egy ilyen nagyszabású külföldi magyar filmes rendezvénysorozat, mely ciklikusan, egy egész országot lefedve kerülne megrendezésre”

– emelte ki Pászt Patrícia, hozzáfűzve: a mai magyar filmművészetet népszerűsítő szemle 2001 óta beépült Krakkó és más lengyelországi városok kulturális életébe.

Az idei vetítések fővédnöke a varsói magyar nagykövetség és a krakkói magyar főkonzulátus, fő támogatója a Magyar Nemzeti Filmalap, lengyel részről pedig a Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet.

Hozzászólások

Nincsenek feed adatok a "likebalaton_ajanlo" feed-re
az időjárás miatt
Várni kell még a magyar dinnyére
elsőfokú a figyelmeztetés / 1 órája
Nyári záporok és nagyon erős UV-B sugárzás – Ezek várnak ránk vasárnap
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt még elsőfokú figyelmeztetést adott ki Zala megyére.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VADAS LÁSZLÓ ny. törzszászlós életének 82. évében örökre megpihent. Temetése 2019. június 20-án (csütörtökön) 11 órakor lesz a gyenesi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, Minket és mindent, amiért küzdöttél. Szorgalmas két kezed nem dolgozik többé, Megpihent a szíved mindörökké." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy CSÁKI KÁROLY életének 78. évében váratlanul örökre megpihent. Temetése 2019. június 18-án, kedden 9 órakor lesz a zalaegerszegi olai temetőben. Előtte gyászmise 7.45-kor az olai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Fáradt, beteg teste megpihenni tért, Küzdelmes volt az út, mely most véget ért." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PANKA ISTVÁNNÉ szül. Ács Margit életének 70. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunktól 2019. június 17-én, hétfőn a 15 órakor kezdődő gyászmise után 16 órakor veszünk végső búcsút a becsehelyi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Lánya, fia, menye, veje, unokái és dédunokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOMINKÓ LÁSZLÓNÉ szül. Varga Magdolna 77 éves korában szerető szíve örökre megpihent. Temetése 2019. június 18-án, kedden a 15 órai mise után lesz a zalaszentmihályi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló szerettei
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOSSZÚ PÁLNÉ szül. Tkalec Mária volt teskándi, korábban Zalaegerszeg, Landorhegyi úti lakos életének 96. évében csendben elhunyt. Hamvainak végső nyugalomra helyezése június 18-án, kedden 12 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló és szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. AGG GÁBOR ügyvéd zalalövői lakos 59 éves korában elhunyt. Gyászmiséje 2019. június 18-án, kedden 19 órakor lesz a zalalövői templomban. Hamvait június 19-én, szerdán 15 órakor helyezzük édesapja mellé a kávási temetőben. Gyászoló családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. FARKAS JÓZSEFNÉ szül. Kozma Anna a Tejüzem volt dolgozója életének 82. évében örökre megpihent. Temetése 2019. június 19-én (szerdán) 10 órakor lesz a keszthelyi Szent Miklós temetőben. Előtte gyászmise 8 órakor a Fő téri templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiúnk és testvérem BERKE BARNABÁS 1977-2019. május 16-án Torontóban tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 2019. június 18-án, kedden 13.30-kor lesz Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben. Gyászmise a búcsúszentlászlói templomban aznap este 19.00 órakor. Gyászoló szülei és nővére
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk SZABÓ ZOLTÁN LÁSZLÓ volt teskándi lakosra halálának 7. évfordulóján. Szerető szülei
"Ami neked csend és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KAISZ PÁL halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÜLLER TIBOR (zágorhidai lakos) 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 17-én, hétfőn 12 órakor lesz a zágorhidai temetőben. Előtte gyászmise 11 órakor a novai templomban. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH FERENC volt dobronhegyi, majd zalaegerszegi lakos életének 66. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2019. június 18-án, kedden 9 órakor lesz a zalaegerszegi Új temetőben. Gyászmise aznap 7.45-kor az olai templomban. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOÓS LÁSZLÓ nemesbüki lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 18-án, kedden, a 14 órai gyászmisét követően 15 órakor a hévízi temetőben lesz. A gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, te, aki mindig mellettünk álltál, te, aki sosem kértél, csak adtál, örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÓBOR GYULA életének 76. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Örök nyugalomra helyezése június 15-én, szombaton a 14.45-kor kezdődő gyászmise után, 15.30-kor lesz a bárszentmihályfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család "Véget ért a szenvedése, szívében már nyugalom, miénkben, kik itt maradtunk el nem múló fájdalom."
"A temető csendje adjon örök nyugalmat." Emlékezünk SZELES TAMÁS halálának 3. évfordulóján. Szerető húga: Erika
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÓSA SÁNDORNÉ szül. Hári Mária 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 14-én, pénteken 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Soha nem felejtünk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, testvérem, nagypapánk és dédnagypapánk SZABÓ JÁNOS a volt Hazafias Népfront megyei titkára életének 90. évében hosszantartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2019. június 19-én, szerdán 10.30-kor lesz Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Fáradt teste megpihenni tért, Hosszú volt az út, amely most véget ért." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk KÁLOVICS LÁSZLÓ életének 81. évében elhunyt. Temetése 2019. június 17-én, hétfőn 14 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Gyászmise aznap 8 órakor lesz a felső templomban. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Csak egy ember hiányzik, s a világ üressé válik." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BEKES ERNŐ halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Fájó szívvel és szeretettel emlékezünk VÉGH DEZSŐ halálának 20. évfordulóján. Felesége és családja
Nyári szünetben / 1 órája
Kajla, a virtuális kölyökkutya segít a gyerekeknek
Tanfolyamon vettek részt / 1 órája
A gyúrt sajtok különleges világa: Burján Emese a lányát is bevonta
Horváth-Balogh Attila
Nyári munka / 1 órája
Diákként dolgozni: adózás szempontjából felnőttnek számítanak
ZH
Jeles alkalom / 1 órája
Zalai előadók dalaival köszöntjük az édesapákat
zaol.hu
A felelősségbiztosítás korlátja / 1 órája
Nyíló ajtó és a biciklis, de ki felel a kárért?
Arany Gábor
Némileg lassult a növekedés / 1 órája
Az importőrök szerint az új dízelek kevésbé szennyezik a környezetet
Hajdu Péter