Fotó: Shutterstock

Nagyszabású néptáncelőadással emlékeznek a trianoni diktátumra a Hősök terén

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
Betörés
Míg futballozott, kirabolták Ribéry lakását
időjárás / 11 perce
Enyhülést hozott az eső és a szél keddre
A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KROBOTH GUSZTÁVNÉ szül. Laposa Gizella életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 8-án, szerdán 11 órakor lesz a kávási temetőben. Előtte 10.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH JÓZSEF Nagykanizsa-palini lakos életének 65. évében elhunyt. Temetése 2020. július 10-én, pénteken 11 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Végső nyughelyére a temetőben lévő HOR iroda elől kísérjük. A gyászoló család
"Pihenj te drága szív, már megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulnunk ezután élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiunk, bátyus, szerelmem IFJ. BAGONYI IMRE súlyos betegségben, 39 évesen elhagyta ezt a világot. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 10-én, pénteken 14 órakor a lenti temetőben lesz. Tisztelettel kérjük a kedves gyászolókat, koszorú helyett egy szál fehér virággal adózzanak felejthetetlen emlékének és a részvétnyilvánítást mellőzzék. Köszönet és hála a megjelenésért Imi utolsó útján. Gyászoló család
"Még fáj, s talán örökre így marad, De velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Fájdalommal emlékezünk HEGEDŰS LÁSZLÓNÉ szül. Boncz Edit halálának 2. évfordulójára. Engesztelő szentmise 2020. július 15-én, 17 órakor lesz a bocföldei templomban. Hegedűs és Boncz család
"Könnyes az út mely hozzád vezet, Örökké őrizzük emlékedet." Fájdalommal tudatjuk, hogy BONCZ ISTVÁN 2020. április 9-én elhunyt. Lelki üdvéért gyászmise július 15-én, 17 órakor lesz a bocföldei templomban. A gyászoló Boncz, és Hegedűs család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk PÁVLICZ GYÖRGYNÉ szül. Zsupek Katalin életének 89. évében elhunyt. Temetése 2020. július 7-én, kedden 10 órakor lesz a murakeresztúri temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Megtört szívvel és mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapám, apósom, nagyapánk TÓTHMÁRTON JÓZSEF ANTAL 2020. június 24-én örök nyugalomra tért. Temetése 2020. július 9-én 15 órakor lesz a hévízi városi temetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét mutatunk be 14 órakor a hévízi Szentlélek templomban. Gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Emlékét őrizze béke és nyugalom!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PROSZENYÁK ISTVÁNNÉ szül. Biskopics Mária életének 90. évében szerető szíve örökké megpihent. Temetése 2020. július 7-én, kedden 14 órai szentmisét követően a tótszerdahelyi temetőben lesz 15 órakor. Szerető családod
"Szemét örökre lezárta, A szív megszűnt dobogni." Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH GYULA volt hahót-fakospusztai lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 7-én, kedden a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a hahóti temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
HARMATOS LÁSZLÓ bádogos mester szorgalmas, dolgos élete 76 éves korában véget ért. Hamvaitól gyászmise keretében Zalaegerszegen, az olai ferences templomban július 11-én, szombaton 10.30-kor veszünk végső búcsút. Részvétnyilvánításukat írásban tegyék meg: [email protected] mail címen. Koszorút, sírcsokrot kérjük ne hozzanak, virágszálaik a templomban maradnak. Temetése, kérésének megfelelően, zárt családi körben történik. Gyászoló családja
"Elmentél tőlünk, de szívünkben itt maradsz! El soha nem feledünk, örökké velünk maradsz!" Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk CSEPELINÉ TÖMPE IBOLYA halálának 13. évfordulóján. Szerető családja
"Már egy éve elmúlt, hogy egy forró nyári napon kegyetlen volt a sors hozzánk nagyon. Hirtelen megállította szívedet, melyben nem volt más csak jóság és szeretet." Fájó szívvel emlékezünk CSŐSZ JÓZSEFRE halálának első évfordulóján. Szerető felesége, lánya és családja
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szerető férjem, édesapám, gyermekem, vejünk MÉHES ZSOLT 50 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. július 4-én, szombaton 13 órakor lesz a tormaföldei temetőben. Előtte gyászmise 12 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Szerető családja
"Mikor a testemet roskadozva vittem, Váratlanul, csendesen átölelt az Isten..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÓZSEFNÉ szül. Horváth Magdolna életének 84. évében csendben, örökre megpihent. Temetése Keszthelyen egy későbbi időpontban lesz. Köszönetet mondunk azoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TUPCSIA JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Emlékét szeretettel őrizzük. Családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, testvérem, édesanyánk, nagymamánk PÁLFI TIHAMÉRNÉ szül. Kőfalvi Mária életének 80. évében elhunyt. Temetése 2020. július 7-én, kedden 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Szemét örökre lezárta, a szív megszünt dobogni..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám BERKI LÁSZLÓ 2020. június 26. napján, életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése július 8-án, szerdán 15 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
BRÜLL-KOVÁCS ÉVA Szöszi 1959-2020 Fájó szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága barátnőm örökre megpihent. Hamvait 2020. július 6-án, hétfőn 12.00 órakor helyezik örök nyugalomra a németországi Wiesbadenben. Isten veled, nyugodj békében! Eméked megőrizzük! Zsuzsa és családja, Nagykapornak
"Könnyes az út, amely hozzád vezet, Örökké őrizzük emlékedet." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk feleségem TAMÁS FERENCNÉ szül. Varga Rozália halálának első évfordulóján. Férjed Tamás, fiad Feri, unokáid Marci és Kornél
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak álmok, évek." Fájó szívvel emlékezünk VÖRÖS ZOLTÁN halálának 2. évfordulóján. Vörös család
Műkincs / 10 órája
Előkerült Septimus Severus szobrának 35 éve ellopott feje
Búcsú / 11 órája
Előre megírta saját gyászjelentését Ennio Morricone
Nehéz döntés / 11 órája
Tizenkilenc év után válik a Dirty Dancing sztárja
Diétás tippek / 11 órája
Hamarabb túlsúlyossá válhatunk, mint elsőre gondolnánk
Koprodukció / 11 órája
Négyszázezer euróval támogatja a Műanyag égboltot az Eurimages
Fagyi visszanyal / 11 órája
Államilag hackelték meg a hackerek telefonját